Hollókő

A csodálatos természeti környezetben fekvő település népi építészeti emlékeivel, napjainkig élő paraszti hagyományaival 1987 óta szerepel a világörökségi listán. Múzeumai, a hollókői vár maradványai számos látnivalót kínálnak.

Hollókő leghíresebb látványossága a népi építészet megannyi emlékét őrző ófalu, amelynek településszerkezete az 1909-es tűzvész után alakult ki. A jellegzetes, tornácos, deszka mellvédes, kontyolt nyeregtetős palóc parasztházakat a XX. század elejéig zsúptetővel fedték. Az ófalunak azonban nemcsak a látványa érdekes, működik itt Szövőház, Falumúzeum, Postamúzeum, Babamúzeum, kézművesház. Számos népi kismesterségnek dolgozik itt képviselője. A hollókői vidék természeti értékeit, a táj és az itt élő ember kapcsolatát mutatja be egy felújított parasztházban berendezett kiállítás, amelyet a Bükki Nemzeti Park gondoz.

Népviselet

A hollókői népviselet a mai napig élőnek tekinthető, de már csak a vasárnapi szentmisékre, jeles ünnepek alkalmából veszik fel a lányok és az asszonyok. Az ünnepi felsőruházat valaha a család anyagi helyzetét is tükrözte, egyben öröklődő vagyontárgy volt. A viselet a családi állapotot kifejező főkötő, az ingváll és a sok alsószoknya. Utóbbiból munkához kettőt, ünnepeken akár húszat is felvettek a hollókői nők! Az ingváll több rétegű ruhadarab: vászon, gyolcs, selyem, végül tüll ujjat illesztettek össze, s az egészet együtt bíboringvállnak hívták. A korábban elterjedt egyszerű, kékfestő ruházatot a zárt kistelepülésen csak a XX. század elején váltotta fel a piros, kék, zöld kasmír- és selyemanyag. (Más falvakban ekkor már kezdték elhagyni a népviseletet.) A felsőszoknya felé hímzett, fekete kötényt is kötöttek, aminek szakácska a neve. A vállukra rojtokkal díszített, kasmír nagykendőt terítettek.

A főkötők, vagy ahogyan a hollókőiek mondják: "fékötők" közül különösen a fiatalasszonyoké érdekes: ez fehér selyemből készült gyöngy- és szalagdíszítéssel, melyet csak rövid ideig, az első gyermek megszületésééig hordhattak a férjezett nők. Az ünnepi öltözet legdrágább darabja a csizma volt: a leányok piros, az asszonyok fekete színűt viseltek. A szegényebb leányok gyakran évekre szolgálatba álltak, hogy csekélyke keresetükből megvásárolhassák az áhított darabokat.

A XX. század elejétől a fűzött, tarka-barka gyöngyök, a kaláris, helyi szóhasználattal: "gláris" többsoros viselete is általánossá vált. Ezeket már nem otthon készítették, hanem üzletben vásárolták, mint a kelméket.

A hollókői nők egykor rengeteg gyűrűt hordtak. Ez eltér a környék falvainak szokásaitól. Ennek népmesei alapja van. Állítólag a török szultán kisunokájától, aki a vár kertjében kék szalaggal átkötött gyűrűjével játszott, elragadta a kedves ékszert a hollók királya. Ennek emlékére viseli a sok gyűrűt a hollókői asszonynép.

Míg a hollókői lányok asszonyok a mai napig felveszik népviseletüket, a férfiak már a XX. század elején elhagyták ezt. Mi volt ennek az oka? Nos, egyrészt az I. világháborúban a férfiak többsége katonáskodott, és már ott elszokott a gatya viselésétől. Másrészt a föld nem adott helyben megélhetést, sokan eljártak dolgozni a salgótarjáni és a bátonyterenyei iparvidék gyáraiba, bányáiba. A férfiak a munkatársaik előtt szégyellték a hagyományos paraszti viseletet, ezért korán "kivetkeztek".

Hollókő legendái

A helyi hagyomány szerint Kacsics András szerelmes lett a szomszéd várúr feleségébe, és elrabolta. Az asszony dadája álmában alkut kötött az ördöggel, hogy szerezze vissza őt Kacsics András fogságából. Ez meg is történt, és a sátán holló képében lerombolta a Kacsics-várat. Ezért hívják a várrom alatt elterülő falut ma is Hollókőnek. A hollókői nők egykor rengeteg gyűrűt hordtak. Ez eltér a környék falvainak szokásaitól. Ennek népmesei alapja van. Állítólag a török szultán kisunokájától, aki a vár kertjében kék szalaggal átkötött gyűrűjével játszott, elragadta a kedves ékszert a hollók királya. Ennek emlékére viseli a sok gyűrűt a hollókői asszonynép.