Esztergom, 967-977?-1038 király
A pogány magyarok megtérítője, az ország első koronás uralkodója volt. Géza fejedelem (Árpád dédunokája) és Sarolt fia; Gizella bajor hercegnővel 996 körül kötött házasságából valószínűleg öt gyermek született, közülük csak Imre érte meg a nagykorúságot. István atyja halála után, 997-ben vette át az uralkodást, a hagyomány szerint 1000-ben koronázták meg a II. Szilveszter pápa által III. Ottó császár jóváhagyásával küldött koronával.
Uralkodása elején meg kellett törnie a törzsfőket, akik hatalmát és életét veszélyeztették. Jelentős állam- és egyházszervező munkát végzett. Az ország területét vármegyékre osztotta, ezek központjába egy-egy ispánt nevezett ki. Tíz püspökséget, közte egy érsekséget, valamint több bencés apátságot alapított, és látott el bőven birtokokkal, adományokkal. Minden 10 falu lakosságát templomépítésre kötelezte, és előírta a keresztény ünnepek megülését.
Az 1083. augusztus 20-án szentté avatott, államalapító király a magyar történelem során mindig nagy tiszteletnek örvendett. Ökölbe zárt, mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb nemzeti ereklye, a budapesti Szent István-bazilikában látható.
Ünnepnapja: augusztus 20.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül