Végre itt a nyár. A nagybetűs VAKÁCIÓ ideje alatt külön programokkal várunk minden érdeklődő gyereket, szülőt és nagyszülőt június közepétől augusztus végéig minden szerdán Ferencváros három kiemelt játszóterén, a József Attila-lakótelepi nagyjátszótéren, a Markusovszky téri játszótéren és a Lenhossék utca, Tűzoltó utca sarkán lévő játszótéren.
Szerdánként megtalálsz minket, akár kézműveskedni szeretnél, akár a színház érdekel, vagy bohócműsorra vágysz.
Játszó-szerda – játszótéri programok egész nyáron a Ferencvárosban.
Június 15. szerda
József Attila-lakótelepi nagyjátszótér
9.30−11.00 Együgyű Misó
Előadja a Babszem Jankó Meseszínház
Szereplők: Klepács Andrea, Baráth Zoltán
Matykó néne meg van áldva egyetlen porontyával! Már pelyhedzik a bajusza, ám az esze olyan kurta, mint egy őzsuta farkincája! Akármibe kezd, abból csakis sületlenség származik. Bármit is cselekszik, az biztos visszájára fordul. Így hát Matykó néne erősen a szívéhez kap, mikor csemetéje bejelenti, hogy elindul szerencsét próbálni a nagyvilágba. Ám Misót nem kell félteni! Ha ő úgy döntött, hogy szerencsét próbál, akkor az a szerencse jól meg lesz próbálva! A huncut Ördög Kópé nem kis bánatára… és a nézők nagy mulatságára!
Markusovszky téri játszótér
9.30−11.00 Fakanál báb és rongybaba készítés a Drazsé Művek segítségével.
Lenhossék-Tűzoltó utcai játszótér
16.00−18.00 Együgyű Misó
Előadja a Babszem Jankó Meseszínház
Szereplők: Klepács Andrea, Baráth Zoltán
Matykó néne meg van áldva egyetlen porontyával! Már pelyhedzik a bajusza, ám az esze olyan kurta, mint egy őzsuta farkincája! Akármibe kezd, abból csakis sületlenség származik. Bármit is cselekszik, az biztos visszájára fordul. Így hát Matykó néne erősen a szívéhez kap, mikor csemetéje bejelenti, hogy elindul szerencsét próbálni a nagyvilágba. Ám Misót nem kell félteni! Ha ő úgy döntött, hogy szerencsét próbál, akkor az a szerencse jól meg lesz próbálva! A huncut Ördög Kópé nem kis bánatára… és a nézők nagy mulatságára!
Június 22. szerda
József Attila-lakótelepi nagyjátszótér
9.30−11.00 Szent Iván-napi kézműves foglalkozás: gyertyaöntés a Drazsé Művek segítségével.
Markusovszky téri játszótér
9.30−11.00 Grim/m/aszok
Előadja a Figurina Animációs Kisszínpad
Szereplők: Fers Klára és Siklósi Gábor
Ebben a műsorban közönséges használati tárgyak adnak elő három Grimm-mesét (A nyúl meg a sün, Csipkerózsika, Piroska és a farkas), bizonyítván, hogy a fantázia segítségével minden életre kelhet. Az előadás − a mesék eredeti tartalmán túl − a spontán játékosságra, kreativitásra szeretné felhívni a figyelmet, illetve bátorítást adni épp azoknak a gyerekeknek, akik nélkülözik a számítógépet, a videót vagy a drága játékokat.
Lenhossék-Tűzoltó utcai játszótér
16.00−18.00 Grim/m/aszok

Június 29.
József Attila-lakótelepi nagyjátszótér
9.30−11.00 Macska és az egér, és más mesék
Előadja a Lábita Színház
Szereplők: Csernik Szende és a bábok
„A bábok összenőttek a meséléssel, úgy belefonódtak, hogy egymás nélkül árván maradnának. Kicsit úgy érzem, hogy két felem van: a bábos és a mesemondó. E kettő egyet alkot bennem, és jöhet egy kert vagy egy színpad. A mese gyógyír, a mese játék, a mese csoda, a mese hit, a mese lélek. Mosoly mindenki lelkére.“ (Csernik Szende)
Markusovszky téri játszótér
9.30−11.00 Legyünk újra gyerekek
Előadja Rudi bohóc
Egy bohóc, aki autóval érkezik, s természetesen elromlik, s együtt tolják be a játszótérbe a gyerekekkel. Ott derül ki, hogy elfelejtett tankolni. Apró bohóctréfák után, (pl.: virágból vízspriccelés) kezdődik a kötéltáncolás, a gyerekek fogják a kötél két végét, amiről mindig leesik, s a megoldás a varázs gumikötél. Erre a mutatványra megéhezik, 2 kg-os kenyeret hosszában elszelve, együtt megkenve lekvárral, s tejszínhabbal, beleesik, ami aztán jó lesz kenyér benzinnek.
Éhségre jó a cukorka, ez meg a lukas fog ellensége, amit valaki kicsi Doktorral kihuzat a fogából, palack rakétával, ami ejtőernyővel érkezik vissza a földre. A bohócautó ahogy jött, hangos zenével és a közönség segítségével (ők tolják az autót) távozik.
Lenhossék-Tűzoltó utcai játszótér
16.00−18.00 Legyünk újra gyerekek

A programok ingyenesek!
Szervező: Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei (FMK)
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül