Kanizsai Dorottya Múzeum, Mohács

A magyarországi horvátok, szerbek és szlovének népviselete és népművészete - ez a beszédes címe a múzeum állandó, országos kitekintésű kiállításának.

A tárlat nagy teret szentel a nagy múltú keramikusság tárgyainak. A mohácsi fazekascéh első szabadalomlevelét 1718-ban,VI. Károlytól kapta. A fazekasok és korsósok 1830 és 1880 között évente mintegy 700-800 ezer darab terméket exportáltak délre, a Balkán felé. 1892-ben 142 mester dolgozott itt inasaival és családtagjaival - külön utcájuk volt a fazekasoknak, és külön a korsósoknak! A szakma hanyatlása az I. világháború utáni trianoni döntést követően kezdődött, amikor piacaik nagyobbik részét elvesztették a mohácsi fazekasok is. A mesterek többsége horvát (sokac) volt, így termékeik stílusjegyei a balkániakkal mutatnak rokonságot.

A kiállítás további része a magyarországi horvátok, szerbek és szlovének különböző viseleteit, míves bútorait, és a nép vallásossághoz kötődő tárgyait mutatja be. A bemutató fő szervező elemei a tárgycsoportok, a kézműves termékek.

Az épület földszintjén található két teremben változatos tematikájú időszaki kiállításokat rendeznek (farsangi időszakban általában a mohácsi busójáráshoz kötődőeket).

Kerámiák

A kiállításon áttekinthetjük a fekete, a mázas és a máz nélküli kerámiák gazdag formavilágát, díszítését. A fekete kerámiák népszerűségüket tartósságuk mellett annak köszönhették, hogy a nagy űrméretű edények is könnyűek voltak. A múzeum legrégibb fekete korsója 1792-ből való. Készültek kerámiából szűrők, sótartók, mozsarak, liszttartók és különböző terménytárolók. Jellemző díszítésük a karcolt hullámvonalas, a rozmaringágas, az ujjbenyomásos, a fésűvonalas és a párhuzamvonalas.

A mázas kerámiák alapszíne zöld, barna, sárga és fehér engóbos (tehát agyagmázas, ilyenkor színezett agyagot visznek fel a durva agyagfelületre). A fehér máz alkalmazásával kezdődött meg az írókázásos díszítés. Ennek különböző változatai láthatók, a tányér vagy tál falát belül díszítették, többnyire párhuzamosan futó gyűrűkkel. Az aljába stilizált madarat vagy virágot festettek. Ezek a minták és színek kerültek a kancsókra, szilkékre és bokályokra is. Külön felhívják magukra a figyelmet a fehér, sárga vagy barna alapszínű, "macskanyomos" vagy "pávatollas" díszítésű kályhaszemek, és különösen az emberfej formájú dohánytartók.

A mázatlan agyagtermékek többsége nyílttűzi fazék volt - ezek keskeny talppal, de igen széles hassal készültek, és a nyílt tűznél főztek bennük. A láng oldalról érte az edényt, így kormos lett, ezért külső mázazásuk, díszítésük felesleges volt. Ha megrepedtek, dróthálóval vonták be, és így még sokáig használhatók maradtak.

Bútor és viselet

A nagyteremben a falak mentén a népi bútorokból látunk válogatást, a "szökrönyök", ládák, ágyvégek általában a XIX. századi szobabelsőkre emlékeztetnek. A festett ládák felett kifüggesztett nagy szőttesek utalnak a fonás-szövés elsőrangú szerepére. A terem közepén álló vitrinekben 15 felnőtt és 8 gyermekbábu népviseletbe öltöztetve 12 népcsoport viseletét mutatja be.

A horvát viseletekre jellemző az előrajzolás nélküli gazdag hímzés. A legarchaikusabb viseletek fehér hímzésűek, a színes hímzésnél fehér alapon fekete színt használtak, de később kísérőként a kék, sárga és zöld színek is megjelentek. A nők főkötőjének igen archaikus formája volt: a homlok felett, a fej tetején vékony falemezből vagy kartonból magasítást alakítottak ki, amit a fejrevaló díszes szőttessel lefedtek. Ezt később egy másfajta, sokkal egyszerűbb és általánosabb főkötő váltotta fel. A kiállításon természetesen külön bemutatják az egyes horvát csoportok jellemző viseletét.

A szerbek női viseletében főleg a slingelt fehérhímzés a domináns díszítőelem. Felsőruházatukban a bársony, selyem is megtalálható, és ezt általában fémszálas hímzéssel tették díszesebbé. Elég korán áttértek a polgári viseletre, de sajátos formát alakítottak ki: öltözetük zártabb, a szoknya pedig hosszabb lett. Különlegességük a nyakékük: többsoros, aranydukátokból összeállított nyakláncot, úgynevezett lézsét viseltek, de pénzből készíttették a fülbevalót is. A férfiak viseletének sajátossága - a posztóból, szövetből készült téli öltöny, a nyári fehér gatya és a mellényel viselt ing mellett - a bocskor volt.

A szlovének hagyományos öltözködéséről kevés emlék maradt fenn, ugyanis korán áttértek a polgári viseletre, de annak egy sajátos változatát hozták létre.

A népi vallásossághoz kötődő tárgyak között szebbnél szebb lakodalmas díszkendők, húsvéti kosárterítők, imakönyvborítók mellett üvegre festett szentképek (hinterglas), szenteltvíztartók követik egymást. A mohácsi farsangi népszokásokra busó maszkok és népi hangszerek (pl. tamburica) utalnak.

A gyapjúból szőtt - különböző technikával (és díszítő motívummal) kidolgozott terítők, takarók, illetve a sokacok, bosnyákok birkabőrből készített, kedvelt ruhadarabjai (ködmönök, bőrmellesek) is láthatók.