A Fertő-Hanság Nemzeti Park közelében lévő város egyik legfőbb értéke, hogy itt található a tájegység múltját, néprajzi különlegességeit bemutató Rábaközi Múzeum. A honfoglalás idején itt volt a gyepűrendszer megerősített kapuja.
A kapu védelmére erősséget emeltek és a "kapu" taghoz kapcsolódott a "vár" szó. 1387-ig királyi vár, ekkor a rábaközi Osl nemzetségből származó Kanizsayak kezére kerül. Őket a Nádasdyak, majd kis szünettel az Esterházyak követik a tulajdonosok sorában.
Az ország életében jelentős tisztségeket betöltő birtokosok elősegítik fejlődését. 1558-ban már mezőváros volt, s fejlődése - a török dúlást leszámítva - folyamatos. Bár 1871-ben mezővárosi rangja megszűnt, a XIX. század végén vasutat kapott, malom épült, kórház kezdte meg működését, majd később, a térség állattenyésztésére alapozva, ipar települt. A trianoni békeszerződés után egy ideig a megye székhelye volt. A II. világháború után gimnázium nyitotta meg kapuit. 1969-ben várossá nyilvánították.
Kapuvárhoz tartozik, de már kis faluvá nőtt Öntésmajor.
A település megközelíthető közúton: az M1-es autópálya felől a Sopron, illetve Ausztria irányába vezető 85-ös úton; vasúton: a Sopron-Győr vonalon.
Autós túraötlet a környéken (PDF-file)
Polgármesteri hivatal telefonszáma: 96/596-000
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: jegyzo@kapuvar.hu
Irányítószám: 9330
Telefon körzetszám: 96
Lakosok száma: 10 829
Település rangja: város
Polgármesteri hivatal címe: Kapuvár, Fő tér 1.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül