Kéleshalmi homokbuckák

A Kiskunsági Nemzeti Park 168 hektáros természetvédelmi területe, az Illancs egykor jellemző buckavidéke, már csak a Kéleshalmi homokbuckákon figyelhető meg. A szélhordta buckák napsütötte, forró déli oldala csupasz, csenkeszes,...

A Kiskunsági Nemzeti Park 168 hektáros természetvédelmi területe, az Illancs egykor jellemző buckavidéke, már csak a Kéleshalmi homokbuckákon figyelhető meg.

A szélhordta buckák napsütötte, forró déli oldala csupasz, csenkeszes, a buckák között, ahol összegyűlik a víz, égerlápok is kialakultak. A tetőkön és az árnyékosabb oldalakon szép gyepek, tölgyesek, fehér nyárasok élnek, galagonyával, borókával, akáccal vegyesen. A táj a XIX. század óta alaposan megváltozott. Az elegyengetett buckákra szőlőt, gyümölcsöst telepítettek. Ősi buckás arculatát egyedül az egykori kéleshalmi legelő őrizte meg, itt maradt meg az Illancs különleges növényzete is. Északi részén a buckákat boróka, fehér nyár növi be. A déli részeken nyár és galagonya érzi otthon magát. A kéleshalmi területen ezzel szemben a kettő közötti átmenetet találjuk. Megközelítésük lovas kocsival vagy gyalogosan ajánlott.

Illancs

Felsőterézhalma sivár, futóhomokos területét 1906-ban parcellázták fel.A telepesek a jobb megélhetés reményében vándoroltak erre a vidékre, dehamarosan rá kellett döbbenniük, hogy ezen a sivár futóhomokon nagyonnehezen lehet megélni. Sokan visszaszöktek származási helyükre, az éjleple alatt, észrevétlenül elillantak. A helyi szómagyarázat szerintezért hívják ezt a tájat Illancsnak.