Kenuval a Körösökön
Az ideális beszállóhely Gyula határában a Városerdőnél, a Fekete-Körösön kialakított strand. Ajánlott úgy érkezni, hogy legalább a legfontosabb látnivalókkal: a várral, múzeumával és környékével, a neves "gyulaiak" közül Erkel Ferenccel és Albrecht Dürerrel is megismerkedhessünk. Nem maradhat ki egy kellemes ücsörgés a Százéves cukrászdában sem, az országos hírnevű Várfürdőt azonban hagyjuk máskorra.
A Fekete-Körös rövid, kacskaringós hazai szakasza után a Dobozhoz tartozó Szanazugnál találkozunk a Fehér-Körössel. Ha a Wenckheim-kastélyt meg akarjuk nézni, akkor 5 km-rel lejjebb, a közúti hídnál kössünk ki. Egy nyílegyenes csatornázott szakasz, majd Békés dánfoki üdülőtelepe és egy átemelés következik.
Innét ismét kanyargóssá, romantikussá válik a folyó, és feltétlenül ki kell kötni a Határéri-főcsatorna (Hosszúfoki-csatorna) torkolatánál álló Vízügyi Múzeumnál. Mezőberény egy kicsit messze van ahhoz, hogy belátogassunk (5 km a folyótól), de Köröstarcsát, ha akarjuk, sem kerülhetjük el, hiszen a település szélén evezünk el. Köröstarcsa alatt a Sebes-Körössel egyesülve megszületik a Hármas-Körös, és a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó legszebb folyószakasz következik.
A Gyoma és Endrőd összevonásából létrejött Gyomaendrődnél akár több napra is letáborozhatunk. A neves Kner család emlékeit és múzeumukat, a Ligetfürdőt és az Endrődi Tájházat természetesen meg kell látogatni. A környéken számos holtág, gazdag növény- és madárvilág csábít maradásra. Útban Szarvas felé a legnagyobb holtág, a Peresi régi szivattyúházában berendezett nemzeti parki Bemutatóházban a vidék természeti kincseit kiállításon is megtekinthetjük.
Szarvasnál akár el is hagyhatjuk - némi átemeléssel - a főmedret és egy holtágban kanyarogva a városon keresztül haladhatunk tovább. Így vízről láthatjuk Nagy-Magyarország középpontját, az Arborétumot és az evangélikus templom tornyát. Sőt, elhajózunk a vízben álló Millenniumi emlékmű mellett, és megcsodálhatjuk az Erzsébet-liget közeli mocsárciprusait is.
A holtág a békésszentandrási duzzasztóműnél torkollik a Körösbe (újabb átemelés!), és a főágban folytathatjuk utunkat. Öcsöd alatt emlékezzünk József Attilára, míg Kunszentmártonban ki is köthetünk a város szívében a Helytörténeti Múzeumés a katolikus templom kedvéért.
Továbbevezve, a bökényi duzzasztómű után, szabad az út a tiszai torkolattal szemben, a Csongrádnál kialakított nagyszerű strandig, ahol végre letehetjük az evezőt.
A kiránduláshoz ajánlott útikönyvünk:
- Látnivalók Magyarországon
66 618 rajongó
1 700 követő
Thermal Hotel Gara Gyógy- és Wellness Szálloda***
Hotel Villa Medici****
Hajnal Hotel
Hotel Esztergom***
Elizabeth Hotel**** Gyula
Imádom
