A Hortobágy jelképe, a történelmi Magyarország leghosszabb közúti kőhídja a Kilenclyukú híd.

Egy régi fahíd helyén épült klasszicista stílusban 1827 és 1833 között. A híressé vált kőhídnak a folyó két partján lévő, ún. ellenfalak közt mért távolsága 92,13 méter, míg teljes hossza 167,3 méter.

A pusztai állathajtás könnyebbségére szolgált az a tervezői lelemény, amely a feljárókat szélesedőre tervezte: a felhajtott gulyát, ménest a híd így mintegy kitáruló karként fogadta, megkönnyítve ezzel a jószágot hídra terelni igyekvő pásztorok, csikósok dolgát.

A fahídtől a kőhídig

A Kilenclyukú elődje, az 1697-ben épült fahíd az elhasználódás és a nagy forgalom miatt egy idő után már nem felelt meg a követelményeknek, egyre többet kellett javítani, s így a fenntartása is egyre több pénzbe került. Debrecen városa ezért már 1825-ben elhatározta annak lebontását, s helyette új kőhíd építését. Több tervváltozat megtekintése után Povolny Ferenc javaslatát fogadták el, amelynek kivitelezéséhez 1827-ben kezdtek hozzá, s 1833-ban fejezték be, a régi fahidat pedig ekkor lebontották.

Kilenclyukú híd, Hortobágy - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Hortobágy
Cím:
Hortobágy
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.583196 / 21.151679

Vélemények: Kilenclyukú híd, Hortobágy

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül