Királyi palota, Budapest

A barokk palota a XVIII. században épült, 1896-1903 között Ybl Miklós és Hauszmann Alajos tervei szerint bővítették. Mai szintje alatt feltárták a középkori és reneszánsz palota maradványait a XIII-XV. századból.

Ferenc József és a Habsburg főhercegek rezidenciáját a a kor legkiválóbb magyar mesterei alakították ki. A II. világháború során azonban a palota teljesen kiégett; megsemmisültek a reprezentatív termek - a királyi lakosztályok, a bálterem, a trónterem - a pazar berendezés. A helyreállítás egyszerűsített formában történt meg.

Ma a Palotanegyed a főváros egyik legjelentősebb kulturális központja. Itt kapott helyet a magyarországi képzőművészet átfogó gyűjteménye, a Nemzeti Galéria; a Budapesti Történeti Múzeum a régi királyi palota feltárt maradványainak építészeti emlékei között Anjou-kori szobortöredékeket is őriz.

Séta a palota körül

A Palotanegyed díszkapuja a XIX. századi átépítéskor készült. A pazar kovácsoltvas munka felett az ősi magyar totemállat, a turulmadár szobra áll - karmaiban a vitézség kardjával. Gazdag díszű lépcsősoron ereszkedünk alá a főépület előtti térre. A mélybe szakadó keleti várfal kiöblösödésének tengelyében áll Savoyai Jenő lovas szobra. A herceg volt a Budát visszafoglaló keresztény seregek vezére.

A Palotának a középső kettős szárnyát, beleértve a kupola terét is, a magyar képzőművészet múzeuma, a Nemzeti Galéria foglalja el. Szép díszkert és a - feltárások eredményeit konzerváló - romváros várja az érkezőt. A tér dísze a Mátyás-kút. Vadászjelenetet ábrázol, Mátyás királyt is szerepeltetve. Erdei patak csobogó utánzata tölti meg vízzel a kagylóforma medencét. A magyar történeti szobrászat legnagyobb XIX. századi mestere, Stróbl Alajos alkotása a bronzalakok tarka csoportja.

A nyugatra nyitott palotateret délről boltozatos kapu határolja. A gazdagon feliratozott oroszlános kapun túl a déli udvar négyszöge tárul ki. Kövezetében az őspalota, az István-torony alaprajzával. Jobbra, a nyugati nagy palotaszárnyban, ma a magyar nemzeti könyv- és nyomtatványgyűjteménye, az Országos Széchényi Könyvtár fogadja az olvasókat. Az udvar déli végénél nyílik a Budapesti Történeti Múzeum bejárata. Pince szintjén a Nagy Lajos- és Zsigmond-korabeli palotarészek - például a nagy lovagterem - épület rekonstrukciói alkotják a kiállítótereket. A helyreállított középkori várkápolna is része a bemutatónak. Ez az építmény még a korábbi, Anjou-palotához tartozott.

A Budapesti Történeti Múzeum előcsarnokának déli határfalánál újabb ajtó nyílik: meredek falépcsőn aláereszkedve 5-600 évet utazhatunk visszafelé az időben. A kiásott belső palota udvarokon járunk. Ez egyike azoknak a zárt belső tereknek, amelyek - a palota és a várfal között húzódó mély szorosként - ugyanúgy a védelmet szolgálták, mint a bástyák, meg a kaputornyok. Bal kéz felől komor kövekből rakott vén fal: XIV. századi nagy pince fekszik a hangulatos udvar mentén; a legelső várépítményhez tartozott.
Egy átjárón át a déli zárt udvarhoz érünk. Intim belső tere Mátyás emlékeit őrzi. Balra, a Lihegő kapu tornyához kanyarodó kőcsipkés folyosó vezet felfelé. A törökök nevezték el így, nyilvánvalóan mert meredeknek találták a kaptatót. A Lihegő kapu a déli nagy rondella - körbástya - bejárata. Ez utóbbit Mátyás építtette.

Előteréből lépcsőzünk lejjebb a délnyugati várvég felé, amelyet felkiáltójelként jelöl meg a XIV. század elején épült karcsú buzogánytorony. Alatta a Vár déli bejárata a Ferdinánd-kapu.

Palotatörténet

Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár nevéhez fűződik a IV. Béla által épített palota első nagyobb szabású átépítése. A plató déli csücskétől északabbra került át az épületegyüttes súlypontja; egy pazar, lovagtermes új szárnnyal, az úgynevezett Friss Palotával gazdagodva.
Zsigmond-kori az a félszáz gótikus szoborlelet, amelyek vélhetően Nagy Lajos palotáját díszítették, s amelyeket az 1970-es években talált meg Zolnay László régész. Egy egész szoborgaléria a XIV. század Magyarországáról! A Budapesti Történeti Múzeum különtermében a töredékeket állandó kiállításon is bemutatják.

Corvin Mátyás már ezt a Zsigmond-féle palotát varázsolta át a maga ízlése szerint pazarló gazdagsággal. Ekkor alakult ki a Várhegy keleti lejtőjét azóta is uraló várkert zöld foltja. Mátyás idejében még pompás díszkertnek láthatták. Ebből a pompából is csak annyi maradt meg, amennyit a föld jótékonyan megőrzött: romok és töredékek. A török uralom 150 éve után Mária Terézia korában, 1770-ben fogtak hozzá a Várpalota újjáépítéséhez. Egy nagy U betű formáját rajzolták meg a szárnyak; ami zárt oldalával a Duna, nyitott oldalával nyugat felé fordul. Franz Anton Hillebrandt ezt részben a még megmaradt középkori maradványok elbontása révén valósította meg. Az utolsó nagy építési periódus nagyjából száz évvel ezelőtt kezdődött. Ekkor zárult be a déli udvar, illetve született meg a támfalra telepített nyugati szárny, valamint a díszkapu is. XIX. századi újbóli bővítéséhez Ybl Miklós tervei alapján kezdtek hozzá. Az építész halála után Hauszmann Alajos (1895) a Dunára néző szárnyat kétszeresére, 304 méteresre hosszabbította, s a homlokzat középrészének hangsúlyozását kupolával oldotta meg. Díszítésén a kor leghíresebb képzőművészei dolgoztak, de műveiket magával sodorta a második világháború.