Kiskőrös

Kiskőrös a nemzet nagy költője, Petőfi Sándor szülőhelye, valamint a szőlő és a bor városa. Sok turistát vonz a településre a gyógyászati célokat szolgáló 56 Celsius fokos nátriumkloridos, jódos, brómos, fluoridos gyógyvíz is.

Az 1848/49-es szabadságharc után, az önkényuralom éveit követően, az 1880-as évek elejétől kezdetét vette az egyre jobban erősödő Petőfi-kultusz. Kiskőrös lakossága már ekkor büszke volt - a helyszínt illető viták ellenére - nagy szülöttére, Petőfi Sándorra, aki 1823. január 1-jén a városban látta meg a napvilágot. A népi stílusú egykori lakóház ma múzeum. A Petőfi-emlékház mellett érdemes felkeresni a szlovák tájházat, a Borok Házát, és megnézni a közúti szakgyűjteményt, ahol az út- és hídépítés hajdan használt gépei, többek között régi úthengerek is láthatók.

Településtörténet

A kedvező természetföldrajzi tényezőknek köszönhetően hamar megtelepedtek itt az emberek. Az első nyomok az újkőkorból (i. e. VI. évezred) származnak. Egy 1891-es ásatáskor átfúrt kőbaltát találtak, ami a Nemzeti Múzeumban látható.

Az írott dokumentumok 1247-ben és 1275-ben tesznek először említést Kiskőrösről, mint lakott helyről. A település neve bizonyíthatóan a vidéken őshonos kőriserdőből származtatható. IV. (Kun) László 1277-ben például Kenrus néven említi, Mátyás 1469-ben Kewresnek írja, majd 1529-ben szerepel Kyskeres néven.

A török uralom alatt 1529. április 11-én földig rombolták a várost, ekkor pusztult el az az oszlopos templom is, amely még az Árpád-házi királyok idején épült. A templom újjáépítését többször felvetették, de 1876-ban utolsó, még meglévő oszlopát is lerombolták, és a helyére zsinagógát építettek.

A török kiűzése után a Wattay család kapta meg adománybirtokul a kiskőrösi pusztát, és az 1718-as újratelepítéskor szlovák nyelvű lakókat hoztak: Túróc, Nyitra, Hont és Pest vármegyékből jöttek az új telepesek. A családnevek ma is őrzik az egykori származáshelyet, a Szlovák Tájház pedig kiskőrösi múltjukat.

A helyi szőlőművelés már a XVIII. század közepétől ismert volt Kiskőrösön, ezt bizonyítja a mai Izsáki út mentén húzódó öregszőlők (starie vinice) területe is, de jelentősebb szőlőkultúráról a történelmi borvidékeken a XIX. századtól beszélhetünk. Ekkor alakult ki a kétszintes, gyümölcsfákkal vegyes szőlőművelési forma, amely megalapozta az ország legnagyobb bortermelő vidékének kialakulását. A Kiskunsági borvidék híres borászai a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend tagjai, akik a Borok Házát is működtetik.