Kulturális Örökség Napjai, Örökségnapok

Immár hagyománya van annak, hogy minden év szeptemberének harmadik hétvégéjén az épített örökséget ünnepeljük országszerte.

Nem csupán a benevezett épületek száma nő évről-évre, hanem a látogatóké is, akik nem szűnő kíváncsisággal járják az erre a két napra kapuikat megnyitó középületeket, palotákat, kúriákat, társasházakat. Olyan rejtett kincsek kerülnek elő a két nap alatt, aminek a létezéséről alig, vagy csak keveset tudunk. Szakavatott idegenvezetők, helytörténészek, tanárok, polgármesterek vezetik a sétaútvonalakat, melynek során a temetők fejfáitól a tájházakon át a templomokig vezet az út. Tartsanak velünk!

Jóllehet a nemzetközi alapelvek között csupán ajánlásként szerepel minden évben egy-egy központi téma előtérbe helyezése, hazánk 1999 óta kiemelten él ezzel a figyelemfelkeltő lehetőséggel. Célja ezzel, hogy a nyilvánosság érdeklődését a kultúra, művelődés, építészet különböző szegmenseire irányítsa és a társadalom eltérő érdeklődésű rétegeit minél nagyobb létszámban mozgósítsa. Az Örökségnapok szervezői minden évben körültekintő módon, megfontoltan igyekeznek kiválasztani a központi témát oly módon, hogy az kapcsolódjék valamilyen országos évfordulóhoz, ünnephez.

Évek során alakult ki az a gyakorlat is, - a központi téma szellemiségéhez igazodva - hogy lehetőleg egyik évben a főváros, másikban egy vidéki település legyen az Örökségnapok országos megnyitó ünnepségének helyszíne
.


2012-09-15 00:00:002012-09-16 00:00:00
00

Kulturális Örökség Napjai, Örökségnapok - időpont

Kezdés időpont:
2012. szeptember 15.
Záró időpont:
2012. szeptember 16.

Vélemények:

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül