Ladányi-Turóczi Csilla: A Nyakaskő Biatorbágyon

Csak egy vastag nyak, mint Jabbaéa Jedi visszatérben. Nem éppen Alpokbeli csúcs. Biatorbágy és a Pecató között.Leginkább arra emlékszem, mikor havas volt a táj, és csak ez a cseppet semesztétikus, ráncos nyak meredt vagy gubbasztott a tetején, tejfölös éggelkörülvéve.

Ritkán másztunk fel rá, télensoha, pedig nagyon szép kilátás nyílik onnan Páty felé egy nagy halastóra, amelynek jegén néha, nagyhidegekben csúszkálni is lehetett.

Budán laktunk, vasárnapdélelőttönként, ha esett, ha fújt, mindig felkerekedtünk apuval és a húgommal aheti kötelező kirándulóprogramra, és egy időben rászoktunk a biai Nyakaskő környékére. (Bia anyainagyanyám szülőfaluja.)

Régi Wartburgunk szolgáltszállítóeszközül, amely születésekor citromsárga volt, aztán karosszériacserefolytán khaki; később új motor került belé, és ezért mi, gyerekek, illedelmesenmegsirattuk. Úgy gondoltuk, hogy a lelke, az a jó endékás Wartburg-lélek amotorcserével végképp odalett.

Gini kutya, a szálkásszőrű tacskóélvezte leginkább ezeket a kiruccanásokat a nyolcvanas évek közepén. Fiatal,agilis vadászkutya volt akkoriban, mivel kis termete ellenére nagyon gyorsantudott futni, seperc alatt képes volt eltűnni a magas fűben vagy a fák közöttnyáron, de a nagy hó, főleg, ha a szél befújta a mélyedésekbe, eléggémegnehezítette a mozgását, ilyenkor el mertük engedni. Folyamatosan a hó alatttartotta fekete orrát, sőt, gyakran csak a feneke látszott ki a nagy fehérségalól, amelyet hosszúszálű fűfélék szakítottak csak meg a bokrokon, fákon,földből kiálló köveken kívül. Sok vadnyúl kószált arrafelé, és Ginivalószínűleg arról álmodott, hogy lövünk egyet neki, mert arra semmi esélye nemvolt, hogy akár közelébe kerüljön egynek is. De sosem adta fel a kutatást ésfáradhatatlan volt a rohangászásban.

Liával, a húgommal gyakranvonszoltunk alkalmas lejtők felé egyetlen szánkónkat, amelyen meg kellettosztoznunk: nagy nehézséggel újra és újra felküszködtük a magasba, hogy utánaegy pillanat alatt lecsusszanjunk. Apu szerint a szánkózás értelme nem alecsúszás, hanem a hegynek felfelé menetelés, kúszás, nyögés. Gini kutyaazonban még a csúszás röpke örömét is képes volt tönkretenni, ha szabadonengedtük, mert állandóan ott ugrált előttünk, mi pedig, hogy ne csapjuk el,folyamatosan fékezni voltunk kénytelenek. Mikor végre visszatettük a kocsiba,ugyanolyan elánnal kezdte a tappancsába fagyott hógalacsinokat szedegetni ésköpdösni, mint amilyen energikusan viselkedett a kiránduláson. A pofaszakállais mindig tele volt ezekkel a makacs hógalacsinokkal, azokat mi próbáltukkitépkedni, bár sokkal könnyebb lett volna megvárni, hogy elolvadjanak alangyossá váló kocsiban.

Ritkán járok arrafelé, de ha aNyakaskőre gondolok, mindig eszembe jutnak Jean Marais filmjei, amelyekre egészhéten ünnepélyesen készültünk a húgommal, pedig már akkor majdnem húsz éveelavultak voltak, naivan romantikusak, tele ártatlan szerelmekkel,csihipuhival, patetikus hősiességgel és gyenge viccekkel.

Képzeletemben Jean Maraisfekete-fehérben táncoltatja lovát a Nyakaskő tetején, és valahol a csöndes biaidombok között ott rejtőzik egy rablóbanda, amely csak arra vár, hogy a már nemis olyan ifjú hős alaposan ellássa a baját.