
A negyedszázadon át Zebegényben élt és alkotott Szőnyi István festőművész mellszobrát, Nagy Attila szobrászművész alkotását 2001-ben avatták.

A volt Szarvas patikán emléktábla hirdeti, hogy az 1847-ben alapított gyógyszertárat 1869-1874 között Csontváry Kosztka Tivadar apja bérelte.

A neves képzőművésztárs, Pátzay Pál alkotása a Derkovits Gyuláról készült 90 centis bronz mellszobor, amit 1966-ban állítottak fel a szigeti szoborsétányon.

A tér közepén, a díszkúton helyezték el 1952-ben a Rippl-Rónai József festőművészt ábrázoló szobrot, Medgyessy Ferenc alkotását.

A település híres szülöttének, Izsó Miklós szobrászművésznek kő portrészobra Szabó Gábor szobrászművész alkotása. A művet 1968-ban leplezték le.

Barabás Miklós mellszobrát Borsos Miklós készítette. Az 1972-ben felállított 70 centiméteres bronz mellszobor 130 cenits kőtalapzaton áll.

A szobrász Izsó Miklós portréját az ugyancsak neves utód, Kisfaludi Stóbl Zsigmond készítette el. A 85 centiméter magas bronz mellszobrot 1972-ben állították fel a sétányon.

Tar István alkotása Ferenczy Károly 90 centiméter magas bronz mellszobra. 1959-ben a Városligetben állították fel.

A Tűztorony feljáratánál lévő kis parkban áll Raffay Béla alkotása, Csikász Imre szobrászművész fejszobra.

Pátzay Pál Munkácsy Mihály festőművészt ábrázoló bronzszobrát 1965-ben állították fel a Munkácsy téren.