
A késő középkori védőtorony felhasználásával, barokk stílusban épült.

A pálos kolostort 1330 körül alapították.

A cellaegyüttest, templomot és apátsági épületet tartalmazó remeteség a némasági fogadalmat tett kamalduli rend ősi reguláinak megfelelően épült barokk stílusban 1733-1769 között F. A. Pilgram tervei alapján.

I. Béla király 1061-ben alapította a szekszárdi bencés apátságot. Az 1967-ben feltárt apátsági falak, illetve a hozzájuk tartozó bizánci stílusú, tizenegy karéjos templom falai a vármegyeháza belő udvarán láthatók.

A szervita rendház 1728 körül épült barokk stílusban. A refektórium freskója J. L. Kracker alkotása.

A barokk rendház Hatzinger Pál tervei alapján 1744-1763-ban épült. Előbb a jezsuita, majd 1813-ban a ciszterci rend kapta meg és használta 1950-ig, a rend feloszlatásáig. Itt található a Szent István Király Múzeum.

Az angolkisasszonyok zárdája 1840 körül épült klasszicista stílusban, utcai homlokzatát stukkók díszítik.

A háromemeletes Papnevelde, a mai Hittudományi Akadémia a pesti pálosok kolostorának épült 1715-1744 között. A barokk kolostorépület homlokzata ma neoreneszánsz, könyvtárterme rokokó. Belsejében Lotz Károly freskója látható. Kétemeletes könyvtártermében a gazdagon faragott rokokó könyvszekrények és a korlátos galéria, a csigalépcső e kor és ízlés belsőépítészetének kivételesen szép, egységes megjelenésű produktuma....

A Vác felé vezető út mentén, a Biber-vár romjával szemben találjuk a középkori pálos kolostor romjait.

A Betekints-völgyben találjuk a görög apácakolostor romjait. A X. századi alapokra a XI-XIV. században épült kolostor feltárása folyamatban van.