Arcok, maszkok, jelmezek...

Színháztörténeti és Színészmúzeum, Miskolc

A történeti múlt, az olyan neves színészek, mint Déryné Széppataki Róza, a Latabár-dinasztia vagy Latinovits Zoltán emlékeit gyűjtötték össze és mutatják be A miskolci színjátszás története című állandó kiállításon.

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

Az eklektikus stílusú színház 1872-74 között épült. A II. világháborúban kiégett épületet 1962-ben építették újjá.

???

Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest

A Bajor Gizi színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja egykori villájában létrehozott múzeum célja Bajor Gizi emlékének ápolása és a magyar színjátszás kiemelkedő egyéniségeinek megörökítése.

Jászai Mari, aki "a képzelet világát életté varázsolta"

Jászai Mari Emlékház, Ászár

A Nagyasszony emlékét őrző állandó kiállítás abban a házban nyílt meg 1976-ban, ahol született, vagy ahogy naplójában írta: ″1850-ben voltam kénytelen megérkezni e földre, ebben a zord formában, mely én vagyok.″ A felújított épületet és kiállítást 2006. április 13.-án nyitották meg.

Szeleczky Zita emlékház, Nekézseny

Szeleczky Zita emlékház, Nekézseny

Az emlékház a művésznő 27 filmben, valamint számtalan színpadi műben nyújtott alakításának állít emléket. A kiállítás személyes tárgyakon, jelmezeken, fényképeken és dokumentumokon keresztül mutatja be Szeleczky Zita életútját. A tárlat anyaga gyűjtőktől, az...

A Színészmúzeum épülete

Színészmúzeum, Miskolc

Az egykori lakóház 1845-ben épült késő klasszicista stílusban.

Összes találat: 6