Lőrinci

A település megközelíthető közúton: az M3-as autópályán Hatvannál észak felé a 21-es autóúton; vasúton: a Budapest-Hatvan-Somoskőújfalu vonalon.A Lőrinciben feltárt bronzkori és Árpád-kori leletek tanúsága szerint e terület réges-régen lakott hely volt. Első okleveles forrása 1267-ből való, 1467-ben a Rozgonyi családé, később a váradi püspökségé. 1544-ben foglalták el a törökök, később a...

A település megközelíthető közúton: az M3-as autópályán Hatvannál észak felé a 21-es autóúton; vasúton: a Budapest-Hatvan-Somoskőújfalu vonalon.

A Lőrinciben feltárt bronzkori és Árpád-kori leletek tanúsága szerint e terület réges-régen lakott hely volt. Első okleveles forrása 1267-ből való, 1467-ben a Rozgonyi családé, később a váradi püspökségé. 1544-ben foglalták el a törökök, később a Királyi Kamara fennhatósága alá került. A hagyomány és az írásos emlékek szerint II. Rákóczi Ferenc többször is tartózkodott Lőrinciben: 1706-ban Gyöngyösről erre vezette a csapatát, 1708-ban pedig katonai szemlét tartott.

A település 1730-ban került a Grassalkovich család tulajdonába, és egészen 1841-ig maradtak birtokosai. A XVIII. század végén kincstári sóhivatal működött itt, a lakosok egy része sófuvarozással foglalkozott. Ekkor válik Lőrinci település részévé az önálló Selyp falu. A századfordulón Lőrinciben nagyarányú iparosodás indult meg. 1881-ben gőzmalom létesült, 1889-ben Selypen cukorgyár, 1906-ban cementgyár. Mindezek mellett volt itt kőbánya, sajtüzem, téglagyár, keramit- és cserépkályhagyár. 1940-ben kezdték el építeni a Mártavidéki Erőművet, amelyben 1949-től folyt újra a villamosenergia-termelés.
A település a térség fontos központjává vált, és 1992. január 1-től városi rangot kapott. Hozzátartozik közigazgatásilag Selyp, a Mátravidéki Erőmű és Vörösmajor.