A 2012-es évben immár 7. alkalommal rendezik meg a hévízi Lotus Therme Hotel & Spa***** ősparkjában ezt az egyedülálló autós szépségversenyt. Az ország minden pontjáról érkeznek a szebbnél szebb autók.
Veteránautós felvonulás és szépségverseny, luxusautók tesztvezetése – többek között ezekre is sor kerül a hazai oldtimer találkozók között az egyik legnevesebbnek számító hévízi Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás áprilisi rendezvényén.
A hazai veteránautós élet egyik meghatározó eseménye, a tavasszal megrendezésre kerülő Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás. Az április közepén idén immár hetedik alakommal megrendezésre kerülő rendezvényének ezúttal is a névadó hévízi szálloda, az ötcsillagos Lotus Therme Hotel & Spa ősparkja ad helyet. Az autós társasági eseményen a több mint 30 éves ritkaságok mérettetik meg magukat a szakmai zsűri és a nagyközönség előtt, de a „lotus majális” keretében az oldtimerek mellett napjaink luxusautóit is meg lehet majd tekinteni, sőt, néhányat ki is lehet majd próbálni.
A hagyományoknak megfelelően a szombati nap kerül sor a Hévíz–Keszthely–Hévíz régiparádéra, de az autós felvonulás mellett a vasárnapi közönségnap is számíthat még igazi sikerre. Az veteránautó ritkaságok ekkor kerülnek megmérettetésre, a több mint 25 kategória szakmai megítélése mellett a látogatók szavazatai alapján kiosztásra kerül a „Best of Show” díj is, amelyet a legszebbnek talált veterán autó kap majd. Tavaly ezt a díjat egy 968-as Ford Mustang Fastback nyerte, olyan mint amilyen a Tolvajtempó filmben Eleanor néven szerepelt. Az elmúlt években egyébként különleges autókból nem volt hiány, hiszen a BMW, a Ford, a Mercedes-Benz, az Opel és a Volvo modelljei mellett Ferrarik, Jaguarok és Bentley-k is feltűntek.
Szombat
15:00 Veteránautók felvonulása Hévíz-Keszthely - Hévíz útvonalon
Vasárnap
9:00 Nyitás, a Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás kezdete
15:00 Díjkiosztó Ünnepély a közönség és a szakmai zsűri szavazatai alapján
További programok: tesztvezetés és luxusautó bemutató, hőlégballon, képkiállítás, grillbüfé és gyerekprogramok
Helyszín: Lotus Therme Hotel & Spa***** Hévíz, Lótuszvirág utca 1.
Hahó! Az érdekelne, hogy a felvonulás melyik nap van pontosan és mikor kezdődik? valamint van-e belépő a programokra? Köszi:she.
Kedves Helga! Köszönjük érdeklődését! A felvonulás a szombati napon (április 30-án) 15:00kor indul a Lotus Therme szállodából, 15:15 körül érünk Hévíz központjába, s várhatóan 15:45 körül tűnik fel a konvoj eleje Keszthelyen! A vasárnapi közönségnapon közelebbről is megcsodálhatják az autókat, színes programokkal várjuk az idelátogató kicsiket és nagyokat egyaránt. A belépőjegy 600,- Ft (12 éves korig a belépés ingyenes). Sok szeretettel várjuk Önt is! Üdvözlettel: a Lotus Therme csapata