Magyar Olajipari Múzeum, Zalaegerszeg

Az 1969-ben létrehozott Magyar Olajipari Múzeum gyűjteményegyüttese a hazai szénhidrogén-bányászat és -feldolgozás emlékeit mutatja be: Zala a magyar olajkutatás és -bányászat bölcsője.

Az intézmény gyűjteményében közel 3500 műszaki, 1000 történeti, 1000 képző- és iparművészeti tárgyat, 250 folyóméternyi ipar- éstechnikatörténeti dokumentumot őriznek. Adattár, könyvtár és fotótárteszi teljessé a múzeum anyagát.
1993-től a múzeumhoz tartozik a Zsigmondy Vilmos Gyűjtemény Visegrád-Lepencén és 1995-től az Olajszállítás-történeti gyűjtemény Vecsésen.

A múzeum a Göcseji Falumúzeum mellett fekszik, és a két kiállítás egy belépővel látogatható. Részlegesen mozgáskorlátozottak is tudják látogatni a múzeumot, amelynek könyvtára nyilvános.

Fúrófejek, kitörésgátlók, kitörések

A kitermelés eszközei - a negyven méter magas fúrótornyok, gőzgépek, himbák, kitörésgátlók, csövek, önjáró lyukfúró berendezés, szeizmikus mérőkocsi, fúrófejek - a szakembernek többet mondanak ugyan, a laikusok számára viszont egzotikumok, mint az a rotary-rendszerű gőzüzemű fúrótorony, amellyel az első kőolajkutat fúrták Budafapusztán 1937-ben. A torony 162 kutat mélyített - amelyek hosszúsága összesen 210 ezer méter - mire múzeumi tárggyá nemesült.

A számos műszaki emlék mellett itt vannak a gázkitörések emlékei, a zsanai, az algyői, vagy a Répcelakon felrobbant szénhidrogéntartály maradványai. A múzeumcsarnokok előtt a szénhidrogénipar, a geológia kimagasló, nemzetközi hírű magyar egyéniségeinek - állandóan bővülő - szoborcsarnoka látható, míg a fedett kiállítási csarnokban sok érdekes műszer, így az Eötvös-féle torziós inga, az olajmezőt ábrázoló terepasztal, metszetek, fotók, a feldolgozás folyamatának bemutatása gyarapíthatja az ismereteket.

A MAORT

A világban a XIX. században egyre nagyobb igény mutatkozott a világító energiára: a petróleumra. Ennek nyersanyaga, a kőolaj, magától vagy kézzel ásott kutakból került felszínre. Később elkészültek az első gőzgéppel hajtott kútfúró berendezések, és 1859-ben Amerikában megfúrták az első kőolajkutat.

A század végén Magyarországon is elkezdődött a kutatás, azonban nem hozott ipari szintű termelés beindításához elegendő eredményt. A XX. században, a robbanómotorok és az autók sorozatgyártásával megnőtt az igény a nyersolaj iránt. Hazánkban az első eredményes fúrást 1937-ben mélyítették le a zalai Budafapusztán, ahol a kút napi több mint tízezer köbméter gázt és hatvan köbméter jó minőségű kőolajat hozott a felszínre. A sikerre alapozva létrejött az első magyarországi olajkitermelő cég, a Magyar-Amerika Rt. (MAORT), amelynek 90%-os tulajdonosa a Standard Oil Co. (USA) volt. Az igazgatóságnak három magyar tagja volt (dr. Papp Simon, Dr. Hauer Ernő és Konek Emil). A MAORT által kitermelt kőolaj 1939-ben az ország szükségleteinek 90, 1940-ben a 100%-át fedezte. 1938 végéig Budafapusztán további tíz fúrást mélyítettek. Az 1940 májusában tartott közgyűlés a tiszta nyereséget közel ötmillió pengőben állapította meg. 1941-ben újabb kőolajmezőt tártak fel Lovászi környékén. 1941-ben, az ország ellátásán felül, a termelés 1/3-át exportálták. Az 1941 májusi közgyűlésen több mint 9 millió nyereséget állapítottak meg. A felfutó cégnél egyre több magyar mérnök kapott felelősségteljes beosztást, így 1939-ben dr. Papp Simon a kutatási osztály vezetője, dr. Hauer Ernő az értékesítési, míg Ábel Bódog a bevásárlási osztályt vezette. Később dr. Papp Simon alelnöki megbízást kapott.

A világháború kitörése után fokozódott az üzemanyag-szállítás a német hadsereg számára, sőt a német hadvezetés kísérletet tett a magyar kőolajmezők megszerzésére, részvények megvásárlásával, azonban az amerikai fél ettől elzárkózott.

Miután az Egyesült Államok belépett a háborúba és Magyarország hadat üzent az USA-nak, megpecsételődött a MAORT sorsa. Vezetői visszautaztak Amerikába, a vezetést 1941 decemberétől átadták dr. Papp Simonnak, az akkori alelnöknek. Ezzel egyidejűleg az üzemek a Magyar Királyi Kincstár használatába kerültek. A kőolajtermelés nagy intenzitással folyt tovább, amely az 1941. évi 421 660 tonnáról, 1944-re 809 969 tonnára emelkedett. A felszínre hozott olaj mennyisége 1945 márciusára szinte teljesen lecsökkent, a MAORT háborús kárait 800 oldalas jegyzőkönyv sorolja föl, a romboláson túl a németek 300 vagonnyi gépet hurcoltak el.

Hozzáláttak a károk felméréséhez és a termelés beindításának szervezéséhez. Kiderült, hogy a jövőben a kőolajtermelést a szovjet katonai parancsnokság kívánja ellenőrizni. 1945-ben a havi termelés 50 tonna körül mozgott, amely éves szinten meg sem közelítette 1944-es értéket. A magyar állam alacsonyan szabta meg a kőolajárat, magasra emelte a kitermelési tervszámot, így a MAORT nehéz helyzetbe került. Könnyű volt rásütni a bélyeget, hogy szabotálja a termelést.

A háború után még évtizedekig folyt a termelés a zalai olajmezőkön, később az Alföldön is fedeztek föl újabb lelőhelyeket, így a súlypont lassan átkerült az ország délkeleti vidékére.

Ma csak úgynevezett másodlagos kitermelés folyik a hazai olajipar egykori fellegvárában.