A település megközelíthető közúton: a 4-es útról Püspökladányál rátérünk a 42-es útra, majd Berettyóújfalunál déli irányban a 47-es úton Furtáig autózunk, innen dél felé Komádiig, majd keleti irányban Körösszakál felé.
A falut a XIII. század első harmadában már lakták, a Váradi Regestrum említi, hogy ebben az időben egy homorogi ember is állott a forróvíz- és tüzesvas-próbával ítélő törvényszék előtt. Az Árpád-korban kőből épült temploma is volt a településnek. A török veszedelem azonban elűzte az itt lakókat, sokáig pusztán állott a területe, amelyet ez idő alatt a komádiak használtak.
A településre 1729-ben érkeztek meg másodszor is a református magyarok. A később betelepülő, kis lélekszámú román lakosság fokozatosan asszimilálódott, 1880-ban épített kápolnájukra már csak a legidősebbek emlékeznek.
Polgármesteri hivatal telefonszáma: 54/704-500
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: pmhiv.mhom@freemail.hu
Irányítószám: 4137
Telefon körzetszám: 54
Lakosok száma: 1 025
Település rangja: község
Polgármesteri hivatal címe: Magyarhomorog, Árpád u. 46.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül