A tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra interaktív módon, a közönség bevonásával rendezik meg a március 15-i ünnepi műsort Székesfehérváron. A nézők is részesei lesznek a forgatagnak, színjátszók közreműködésével elevenednek meg a történelmi helyszínek és események, tavalyhoz képest számos új elemmel bővül majd a program.
Ismét lesz lovasbemutató és újra megelevenednek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történelmi helyszínei, a Pilvax kávéház, a Landerer nyomda, Táncsics börtöne és a Nemzeti Múzeum. Az Országalmánál rendezett tömegjelenetben több mint száz fiatal működik közre. Megtartják a József-napi vásárt, melynek keretében tavaly 21 különböző kézműves szakma képviselői kínálták portékáikat, idén azonban többen lesznek, illetve várhatóak kézműves foglalkozások, zenés-táncos produkciók a történelmi helyszíneken. Újdonság, hogy a Fejér termék programban résztvevő gazdák és kézművesek is bemutatkoznak, illetve lesz március 15-próba a kisgyerekeknek, akik 15 különböző játékos feladat megoldása után jutalmat kapnak.
2012-03-15 00:00:002012-03-15 00:00:00
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül