Az első itt álló templomot a XIII. században építették, és évszázadokon át a várban élő magyar lakosság plébániatemploma volt.

(A várbeli németek a Mátyás templomnak nevezett Nagyboldogasszony templomot használták.) A XV. században gótikus stílusban építették át, ekkorkészült a ma is látható torony, illetve ebből az időből származik a romkert végében álló ablak. Miután a törökök 1541-ben elfoglalták a budai várat ezt a templomot meghagyták egy ideig a keresztény híveknek. A szentélyt a katolikusok, a hajót a protestánsok használhatták. A XVI. század végén azonban ezt is dzsámivá alakították, és a torony szolgált minaretként. A törökök kiűzése után helyreállított templom először a ferences renddé, majd a várban, a szomszédos laktanyában állomásozó helyőrségé lett. 

A második világháborúban a hajó és a szentély elpusztult, csak a torony maradt meg. Hajójának helyén rendezték be a romkertet, amely a templom különböző építési periódusainak kőemlékeit mutatja be.


Mária Magdolna-templom, Budapest - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Budapest, I. kerület
Cím:
1014 Budapest, I. kerület, Úri utca 55.
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.503733 / 19.028797

Vélemények: Mária Magdolna-templom, Budapest

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül