Mesterségek Ünnepe

A Mesterségek Ünnepe, az élő népművészet fóruma, 2011-ben immár huszonötödik alkalommal kerül megrendezésre.

A Budavári Palota minden évben 4 napon keresztül, biztosan az egész ország figyelmének középpontjában áll. Közel 800 mester és több, mint 100 000 látogató tölti a hagyományok jegyében ezt a pár napot a Mesterségek Ünnepének köszönhetően. Az idei, jubileumi rendezvényre augusztus 18. és 21. között kerül sor, de egy különleges pályázatnak köszönhetően már most érdemes figyelni a rendezvény honlapját.

A Mesterségek Ünnepe, a népművészek hagyományos találkozója immáron huszonötödik alkalommal kerül megrendezésre. A Budai Vár történelmi környezetében négy napon keresztül kézműves mesterek működő műhelyekben mutatják be a tradicionális népi mesterségek fortélyait, a közönséget is bevonva az alkotás folyamatába. A mesterség-bemutatók mellett a kézművesek népművészeti kirakodóvásáron kínálják eladásra portékáikat. A színpadokon hagyományőrző magyar és külföldi táncosok és zenekarok lépnek fel, valamint lesz viselet-bemutató is, „Korok és korosztályok, hétköznapi és ünnepi alkalmak divatja” címmel – Galgamentei, Sárközi, Kalocsai, Rábaközi ünnepi és hétköznapi viseletekből. Egész nap vásári komédia, utcaszínház, bábszínház, gyermekprogramok, esténként pedig táncház szórakoztatja a közönséget. Idén a Mesterségek Ünnepe a 20 éves Borfesztivállal ünnepli együtt születésnapját és ennek apropójából számos program fog kapcsolódni a borkultúra népszerűsítéséhez is. Lopózás, színező sarok, „palackozd magad” programok és gyerekborász képzés is várja a legfiatalabbakat.

A 2011-es program díszvendégei a Balti Államok lesznek, Észtország, Litvánia, és Lettország kézművesei mutatják meg mesterségeik titkait.

Fő témák 2011-ben: viselet és kiegészítők, mellyel kapcsolatban egy közös pályázatot is kiír a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza „Tetőtől talpig” címmel. A pályázat célja a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, a mai öltözködéskultúrába történő alkalmazása, hogy azok ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak.

 

 

ÚJRANÉZŐ – FOTOGRÁFIAI PÁLYÁZAT A MESTERSÉGEK ÜNNEPÉRŐL

Izgalmas fotópályázatot hirdet a jubileumát ünneplő Mesterségek Ünnepe, mely immár 25. alkalommal tölti meg a Budai Vár kanyargós utcácskáit hömpölygő és kíváncsi emberekkel, akiket a magyar hagyományok és a zene szeretete nem csak a fesztivál ideje alatt, de egész évben is összeköt. Az idén augusztus 18. és 21. között megrendezésre kerülő ünnepsorozat fő témája a viselet és kiegészítők,  díszvendégként a Balti Államokat látja majd vendégül. Egész napos vásári komédiára, utcaszínházra, bábszínházra, gyermekprogramokra, esténként pedig táncházra készülhet a közönség, hogy méltón megünnepelhesse az évfordulót.

 „Egy kerek évforduló mindig remek alkalom arra, hogy egy kicsit visszatekintsünk, és elgondolkodjunk azon, hogy honnan jövünk és merre tartunk. Egy rendezvény életében a huszonötödik alkalom azt jelenti, hogy mögöttünk van huszonnégy szép és izgalmas fesztivál, a kezdeti csetlés-botlástól a huszonegyedik századi kihívásokig,sok-sok emlék, fotók, videók. Mit szóltak volna elődeink, ha annak idején 1986-ban a stábiroda wifi ellátásáról vagy a Facebook oldalunk frissítéséről faggatjuk őket?

Szeretnénk, ha Ön is részese lehetne a nosztalgiázásnak, és együtt vennénk elő a fiók – vagy a memóriakártya – mélyéről a rendezvényen készült fotókat, rácsodálkoznánk egy-egy felemelő vagy éppen vicces pillanatra, felejthetetlen kézműves mesterünkre. Úgy gondoltuk, hogy erre a legméltóbb lehetőség egy pályázat, ahová bárki beküldheti a képeit, profi szakmai zsűri bírálja az alkotásokat, majd a legjobbakat a rendezvény ünnepélyes megnyitó ceremóniája keretében ismerjük el. Kérjük, csatlakozzon Ön is hozzánk, töltsön fel pár szép képet az Indafotóra és vegyen részt játékunkban!” – mondta Igyártó Gabriella, a Mesterségek Ünnepe főszervezője.

Több nevezési kategória is megjelölésre kerül, melyben pályázni lehet, várnak archív, mesterek és mesterségekkel kapcsolatos, kenyérszentelést bemutató és hangulatot idéző fotómunkákat is. A részvétel díjtalan és a nevezési határidő 2011. július 20-tól augusztus 7-ig tart és igazán nagyszerű nyereményekért folyik.

További információ: http://mestersegekunnepe.hu/25/visszanezo_jubileumi_fotopalyazat

 

2011-08-18 00:00:002011-08-21 00:00:00
47.501600319.0335989

Mesterségek Ünnepe - időpont

Kezdés időpont:
2011. augusztus 18.
Záró időpont:
2011. augusztus 21.

Vélemények:

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül