Mezőhegyes

Mezőhegyes lótenyésztéséről, az 1785-ben létrehozott ménesbirtokról nevezetes. Építészeti emlékeinek jó része ugyancsak a lótenyésztéshez, valamint a paraszti gazdálkodáshoz kötődik.

A város nevét a viszonylagos térszíni kiemelkedése alapján kaphatta. 

Az 1989-ben várossá nyilvánított Mezőhegyes lakosai máig jelentős számban élnek a város környéki nagyobb majorokban. Így, bár a város sajátos hangulatú világának, látnivalóinak zöme a belterületen van, érdemes körülnézni a külterületeken is.
Az építészeti emlékek ápolásáért a Magyar Urbanisztikai Társaság Hild-érmével tüntették ki 1984-ben a települést.

Múltidéző

Mezőhegyes nem szokványos címerében egy ágaskodó ló és egy diadalív rajza szerepel. A szimbólumok utalnak arra a fordulatra, amely a török idők után kietlenné vált vidék életében a legjelentősebb volt: a Habsburg uralkodó, II. József - Csekonics József vérteskapitány javaslatára és parancsnoksága alatt - 1785-ben katonai ménesintézetet létesített itt a Habsburg Birodalom hadseregének ellátására. Az így megalakult ménes előbb spanyol vérű illetve szilaj állományra támaszkodott, majd 1816 után a normann eredetű, hadi és "civil" feladatokra egyaránt kiválóan alkalmas nóniusz lófajta elterjesztésével nemzetközi hírnévre tett szert.

A nagy kiterjedésű katonai telepen a szisztematikus termelő gazdálkodás az 1830-as esztendőktől kezdődött, Mezőhegyes így vált a tudatosan formált és fejlesztett mezőgazdasági nagyüzem egyedülálló alföldi példájává. 1869-től a ménessel együtt a birtok a magyar kincstáré lett.

A mezőhegyesi lóállományt kétszer érte súlyos veszteség: 1919-1920-ban a román megszállók vitték el a törzsállomány zömét, 1944-ben pedig Németországig szállították a lovakat, ahonnan csak részben kerültek vissza. A ménesbirtokon 1962-ben központi intézkedésre az ügető és ugrató sportlovak tenyésztésére váltottak át, a hagyományosan tenyésztett fajtákhoz tartozó mezőhegyesi mének és kancák a Hortobágyra, illetve a Nagykunságba kerültek. A nóniusz-törzstenyészet azonban megmaradt.