Az Ófaluban áll az egykori dzsámiból magmaradt, a XVI. század második felében épült minaret, ami a pécsi és az egri mellett a harmadik az országban. Szép kilátás nyílik innen a környékre.
Az érdi minaret zömökségével tűnik ki, mindössze 23 méter magas.
A minaret müezzinerkélye és sisakja villámcsapás következtében megsérült, a dzsámi elpusztult, építőköveit széthordták. Varsányi János 1847-ben már a magányosan álló csonka tornyot örökítette meg művészi rajzával.
Az 1962-65 közötti régészeti ásatás eredményeit alapul véve készítette el Ferenczy Károly építész a helyreállítási terveket. A részleges rekonstrukció során, a kiegészítések olyan anyag használatával és formában történtek, amelyek a mai látogató számára egyértelműen megkülönböztethetőek az eredeti építési anyagtól és lehetséges megjelenéstől. A dzsámi visszaépítésére még csak kísérletet sem lehetett tenni: a Mekka felé tájolt, egykori templombejárattal szembeni Mihráb fülkét vasbetonból készítették el, a templom sarkait vasbeton lámpákkal jelzik. A toronyba a templom belsejéből induló lépcsőn feljutva lehetett belépni. Ma egy vasbeton lépcső vezet fel a torony bejáratához.
A minaret bejelentkezéssel látogatható.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül