Lista rendezése: Vendégváró ajánlja
Név szerint
TEMI Rónai Művelődési Központja

TEMI Rónai Művelődési Központja

"50 éve a kultúráért" - állandó kiállítás a galérián a Rónai Művelődési Központ történetéből.

A színház páholyai

Miskolci Nemzeti Színház

Itt épült fel a mai Magyarország első kőszínháza: 1823-ban nyitotta meg kapuit. Húsz év után azonban leégett, az új, romantikus elemekkel gazdagított késő klasszicista színházat 1847-1857 között emelték.Többszöri belső átalakítás után a színház teljes rekonstrukciójára 1991-1997 között került sor. A 15 ezer négyzetméter alapterületű épületegyüttes két belső udvar köré szerveződik,...

Ifjúsági és Szabadidő Ház

Ifjúsági és Szabadidő Ház

Az "A" épület nagyterme: 300 állóhely, "B" épület nagyterme: 186 ülőhely, színpadok "A" épület nagytermében: 6 x 4 m, "B" épület nagytermében: 6 x 5 m, 24 kisterem

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár

A könyvtár 4800 négyzetméteren, mintegy félmillió dokumentummal áll az érdeklődők rendelkezésére. Az 1952-ben alapított intézmény 1956-ban vette fel II. Rákóczi Ferenc nevét, 1972. május 28-án kezdte meg működését jelenlegi épületében. A könyvtár a tartalmi teljesség igényével gyűjti a nemzeti könyv- és folyóirattermést; válogatva szerzi be a világnyelveken megjelenő periodikumokat és idegen...

A ház logója

Művészetek Háza

A Művészetek Háza tevékenységi köre sokrétű, közművelődési és művészeti feladatokat egyaránt felölel. Hangversenytermében komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, színházi előadásokat, gálaműsorokat szerveznek, két art mozijában filmeket vetítenek, belső tereiben képzőművészeti kiállításokat rendeznek. Mindezek mellett az épület konferenciák szervezésére, civil szervezetek művelődési kezdeményezéseinek befogadására is alkalmas. A legnagyobb helyiség a 600 néző...

Ady Endre Művelődési Ház, Miskolc

Ady Endre Művelődési Ház, Miskolc

A nagyterem befogadóképessége: 400 fő, színpad mérete: 10 x 8 m4 kisterem, befogadóképességük:balett-terem: 40 főemeleti előadó: 65 főemeleti helyiségek: 40 - 40 fő

Összes találat: 11
Túl sok a találat? Használja a szűrési lehetőségeket az oldal tetején jobbra!