A burgenlandi Fertőmeggyesre vezető úton, a határon található a III. századi Mithras-szentély, melyet annak idején a római katonák építettek. A római kori provinciát védő katonák hozták be a keleti misztériumvallásokat, és építették isteneik számára a szentélyeket.

A burgenlandi Fertőmeggyesre vezető úton, a határon található a III. századi Mithras-szentély, melyet  Így készült a sziklából született Mithrasnak is ez a sziklakápolna, ahol most minden a múlt valósághű megidézését szolgálja. Az összhatás olyan, amilyen az I-II. században lehetett, pedig csak a szentély belsejében, a főhelyen lévő Mithras-emlék eredeti.

A dombormű könnyen megfejthető. Középen a tunikát és csúcsos sapkát viselő isten egyik kezével hátrafeszíti a bika fejét, a másikkal leszúrja. Jobbról és balról a két alak a pirkadatot és az alkonyatot szimbolizálja a fel-, illetve lefelé tartott fáklyával. Mithras tehát legyőzte a sötétséget. Hívei pedig oltárt állítottak tiszteletére. Ennek kövei már nem eredetiek, de eredeti színeikben állították ki őket.

A közel két évezrede a sziklába vájt szentélyt az évszázadok során a víz és a szél hordaléka betemette, a növényzet benőtte. A XIX. század végén ugyan feltárták, védőépület is készült fölé, de a határra kerülve újra elhagyatottá vált. Végül a határ megnyitása teremtette meg a felújítás lehetőségét.

Mithras-szentély - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Fertőrákos
Cím:
Fertőrákos, Osztrák-magyar határ
Telefonszám:
20/355-9999
Nyitva tartás:
Máj. 1–aug. 31. K–V 9–17
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.741181 / 16.657498

Vélemények: Mithras-szentély

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül