Művészetek Völgye

A tíznapos rendezvénysorozat többezer programot, művészt és művészeti csoportot vonultat fel július végén, augusztus elején. A programoknak a Balaton északi partján fekvő Káli-medencében található települések, Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, Monostorapáti, Öcs és Pula ad otthont.

Az 1989 óta a hat település alkotta "völgy" fogalom lett, a Művészetek völgye elnevezésű eseménysorozat pedig az egyik leglátogatottabb összművészeti fesztivállá vált a Kárpát medencében.

A műsorkínálatban szerepel többek között historikus egyházzenei -, orgona-, jazz- és rockkoncert, fotó- és képzőművészeti kiállítások, kortárs filmek bemutatója, színházi produkciók, irodalmi délután, tánc- és mozgásszínház, népzenei programok, mobiltelefonnal készült filmek versenye, zöldprogramok, az épített örökség védelmére rendezett konferencia, középkori reneszánsz játszóház.

 

A hat kistelepülés benépesül a rendezvény ideje alatt. A kézművesek kínálják portékáikat, nyaklánc, kézzel varrott ruhák, népi hangszerek, fatálak, merített papírok, faragott kövek, nemezkalapok kaphatók. Ínycsiklandozó illatok terjednek a levegőben, kürtöskalács, lángos, sültek, hagymás krumpli várja a megéhezett vendégeket.

A Magyar Posta Zrt. a völgyjárók rendelkezésére áll a fesztivál ideje alatt is. A megszokott teljeskörű szolgáltatások igénybevétele mellett szerencsét próbálhatnak az érdeklődők: Totó-lottó, Kenó és többféle sorsjegy vásárolható a kihelyezett postán, valamint rendelhetnek személyes bélyeget, küldhetnek levelet és képeslapot.

2012-07-27 00:00:002012-08-06 00:00:00
46.955717.606

Művészetek Völgye - időpont

Kezdés időpont:
2012. július 27.
Záró időpont:
2012. augusztus 06.
Tájékoztató jellegű időpont:
Igen

Vélemények:

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül