Közúton több irányból is jól megközelíthető a város: Kaposvárról a 61-es főúton indulva Böhönyét vagy Lábodot érintve, a Balaton felől vagy Barcsról a 68-as úton.

Vasútvonal azonban csak Somogyszobbal köti össze a várost.

Már a tatárjárás előtt falvas település volt ezen a helyen; a királynék ellátására szolgáló birtok részét képezte. A korai falu a mai város északi részén, a Kápolna utca környékén települt. Több későbbi tulajdonosa közül a Batthyány család birtokolta a leghosszabb ideig. 1475-ben kapott először mezővárosi jogokat. Kedvező fekvésének köszönhetően élénk kereskedelem alakult ki a községben, amely aztán 1555-ben török uralom alá kerülve csaknem teljesen elnéptelenedett. A hódoltság után vendekkel és horvátokkal telepítették be újabb gazdái. Atád - ahogy akkor nevezték - gyors fejlődésnek indulva 1744-ben ismét kiérdemelte a városi rangot, majd e cím eltörlésével 1871-ben nagyközséggé nyilvánították. Ezektől az évektől kezdődően szinte töretlennek mondható a városiasodás folyamata: több termelőüzem, üzletek sora, fontos intézmények alakulása jelzi a változást. A település fejlődésében újabb lendületet hozott, hogy 1906-ban artézi kút fúrása közben 410 méter mélységből gyógyvíz tört fel, melyet a Termál Gyógyfürdő és a strand hasznosít.

A II. világháború idején súlyos károkat szenvedett a község a négy hónapig zajló harcok során. A viszonylag gyors újjáépítés után az 1960-as évektől ismét dinamikus, tervszerű településfejlesztés indult meg, melynek elismeréseként 1971. április 25-én ünnepelhette a lakosság a nagyközség várossá nyilvánítását. E magasabb kategóriába kerülés újabb lehetőségek sorát kínálta a településnek, mely a kistérség központja is.

Nagyatád névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 82/504-500

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: jegyzo@nagyatad.hu

Irányítószám: 7501

Telefon körzetszám: 82

Lakosok száma: 12 001

Település rangja: város

Polgármesteri hivatal címe: Nagyatád, Baross G. u. 9.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 46.229854 / 17.359224
Nagyatád térkép

Vélemények: Nagyatád

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül