Nagybajomot a gólyák városának is nevezik: a tavasszal Somogyba hazaköltöző gólyák legelőször rendszeresen itt jelennek meg. A település 1996-ban elnyerte az Európai gólyás falvak kitüntető címet. A településen talált termálvízre fürdő épült. A szép természeti környezetű település Bajom néven 1197-ben szerepel először oklevélben. A név a Baj, illetve a Baján személynévből...
Nagybajomot a gólyák városának is nevezik: a tavasszal Somogyba hazaköltöző gólyák legelőször rendszeresen itt jelennek meg. A település 1996-ban elnyerte az Európai gólyás falvak kitüntető címet. A településen talált termálvízre fürdő épült.
A szép természeti környezetű település Bajom néven 1197-ben szerepel először oklevélben. A név a Baj, illetve a Baján személynévből származik, mely az Árpád-korban gyakori lehetett, "gazdag"-ot jelentett, és több középkori település neve is volt.
A hajdani, különösen gazdag természeti környezetet a címerben is megőrizték: középpontjában egy szép, költöző madár, a bíbic áll. Az egykori mocsaras, berkes területek sokszínű madárvilágát jelképező madár 1702-ben szerepelt először a település pecsétjén. A környéken ma is szép számmal élnek ritka és védett madarak (rétisas, fekete gólya, cigányréce stb.), közülük legnagyobb hírnévre a fehér gólya tett szert.
A település történetéhez tartozik, hogy mellette húzódott a nevezetes Margit-vonal, ahol 1944 decemberében a II. világháború egyik nagy csatája zajlott. Négy hónapig állt a front, óriási veszteségeket okozva mindkét félnek, a település polgárainak, lakóházainak, gazdasági, kulturális építményeinek, írott értékeinek.
A község építészeti emlékei közül a Sárközy-kastély társasági életéről volt nevezetes, több művész, író fordult meg benne a XVIII. században. Az épületben ma a Sárközy István Helytörténeti Múzeum kiállításai kaptak helyet. A várostól keletre, Koroknyapusztán a Vári-dűlőben található a középkori eredetű Koroknyai-vár sánca és nagyméretű, kb. 8-10 m széles, 4-5 m mély vizesárka.
A község neves szülötte Gyergyai Albert (1893-1981) irodalomtörténész, író, legkiválóbb műfordítóink egyike. További irodalomtörténeti nevezetesség, hogy itt töltötte az 1750-es években gyerekkorát Virág Benedek, 1793-1812 között itt élt és alkotott, itt nyugszik (1820) Pálóczi Horváth Ádám, és Sárközy István jeles vendége volt 1798-99-ben Csokonai Vitéz Mihály.
Nagybajom a Balatontól és a Drávától csaknem egyforma távolságban, a 61-es fő közlekedési út mentén fekszik.
Polgármesteri hivatal telefonszáma: 82/357-111
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: nagybajom@somogy.hu
Irányítószám: 7561
Telefon körzetszám: 82
Lakosok száma: 3 452
Település rangja: város
Polgármesteri hivatal címe: Nagybajom, Fő u. 40.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül