Nagykáta

A település megközelíthető a 31. számú úton, vagy vasúton, a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon.

A város határában lévő Kenderhalmon Árpád-kori település romjait tárták fel. Első írásos említése 1221-ből való. Nevét a területet birtokló Káta családról kapta. Később a Keglevich család birtoka lett. A falu a tatárjárás és a török uralom idején többször elpusztult. 1743-ban Mária Teréziától mezővárosi címet kapott, de azt később elveszítette.

Gazdasági fejlődése a XIX. század végén, a XX. század elején indult meg, Történelmének kiemelkedő eseménye a tápóbicskei csata néven ismert ütközet az 1848-49-es szabadságharcban. A csata valójában a két település, Tápióbicske és Nagykáta közötti területen zajlott le, a Nagykáta határában lévő Tápió-patak hídjáért. 

A Tápió és a Hajta vizei által körülölelt táj régtől életteréül szolgált az állattartó és földművelő népeknek.

A vidék tanyásodása a XIX. században indult meg.
1880-ban vezették el mellette a vasutat, és ez hozzásegítette ahhoz, hogy a századfordulóra a "Tápió-vidék fővárosaként" emlegessék. 1989-ben visszanyerte városi rangját.

A város kulturális életében jelentős szerepet játszik a nemzetközi hírű, Tápiómente Együttes, a néptánc, népzene hagyományainak avatott őrzője.