A volt Schumacher-házban és az udvarán lévő gazdasági épületekben - a néprajzi kiállítások mellett - régi mesterségek szerszámait, termékeit is őrzik. A múzeum része a pajta, a pince és az istálló is.
A ház oromfala vakolatdíszes, udvari homlokzatán oszlopos tornác húzódik. Innen nyílnak a helyiségek, mindegyik külön bejárattal. Középen található a szabadkéményes konyha. A konyhában egy ünnepi ebéd főzésének az eszközeit mutatják be. A konyhából nyílik a kamra. Itt láthatók a főző- és tárolóedények, a lisztesláda, továbbá szalmából készült különféle szakajtók, hústartó, mérleg.
A hátsó szoba (lakószoba) régiesen berendezett, de itt helyezték el az utolsó vázsonyi takácsmester, Szauer Ágoston szövőszékét is. A bejárattól balra áll a zöldmázas szemeskályha. Nagyvázsony jelentős asztalos-és fazekasiparral rendelkezett, a kiállított tárgyak erről is tanúskodnak.
Az első szobában időszaki kiállításokat rendeznek, ahol bemutatkoznak az egykori kézműves mesterségek mai művelői. A pincében a szőlőművelés és bortárolás eszközei kaptak helyet. A ház mögötti pajtában mezőgazdasági szerszámok és a gazdaságban szükséges eszközök találhatók. A lakóházzal szemközti istállóban egy nagyvázsonyi rézműves-dinasztia utolsó képviselőjének, Pintér Rudolf rézművesnek teljes szerszámkészlete látható.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül