A Cecét Pakssal, tehát a 61-es és 63-as utat a 6-ossal összekötő út mentén fekszik a település. Már a csiszolt kőkorszakból maradtak fenn leletek, melyek bizonyítják, hogy évezredekkel ezelőtt lakott volt a terület. A falu határában lévő löszdombok mélyéből kérültek elő római kori leletek, melyek közül legértékesebb a Sánc-hegyen napvilágra került...
A Cecét Pakssal, tehát a 61-es és 63-as utat a 6-ossal összekötő út mentén fekszik a település.
Már a csiszolt kőkorszakból maradtak fenn leletek, melyek bizonyítják, hogy évezredekkel ezelőtt lakott volt a terület. A falu határában lévő löszdombok mélyéből kérültek elő római kori leletek, melyek közül legértékesebb a Sánc-hegyen napvilágra került Juppiter Dolichenus istenkultuszának jellegzetes emléke, egy bronzlemez. Ezen egy katonaistenség bika hátán ül, és villámot, illetve harci bárdot tart a kezében. (A Nemzeti Múzeumban látható.)
A népvándorlás korában is kedvelt hely volt a mai Németkér és környéke. A település nevét a Kér törzsből eredeztetik. 1193-ban már Ker néven említik oklevélben. A török hódoltság alatt elnéptelenedik a falu, mindössze hat ház vészeli át a korszakot a XVI. század végére. A község felvirágzása az 1785-ben érkező első német családok megtelepedésével kezdődik meg. A letelepedő 176 fő egyre gyarapodott, több hullámban érkeztek, elsősorban a mai Hesseni-tartományból telepesek. 1910-re közel 2500 lélekszámú volt a település.
A hivatalos iratokban 1789-től szerepel Német-Keér néven a község. A német ajkú lakosok érzelmileg is kötődtek az új hazához, az 1848-49-es szabadságharc emléke úgy őrződött meg a faluban, hogy a felserdülő legények a hősök neveit osztották szét egymás között. Így lett Klapka Rauth Ignácból, Kossuth Gyuri Reich Gyuriból, Görgey Rodenbücher Ferencből.Polgármesteri hivatal telefonszáma: 75/331-142
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: nemetker@polghiv.tolnamegye.hu
Irányítószám: 7039
Telefon körzetszám: 75
Lakosok száma: 1 871
Település rangja: község
Polgármesteri hivatal címe: Németkér, Rákóczi u. 2.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül