Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál, Gyula

A Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál és Kiállítás, valamint a fesztivál keretén belül zajló Magyar Országos Pálinkaverseny minden évben hagyományosan április közepén zajlik Gyulán. A háromnapos pálinkafesztivál hagyományosan látványos programokat kínál.

Minden évben felvonulnak a magyar lovagrendek, és ebből az alkalomból tartja ünnepélyes tagfelvételi ceremóniáját a Pálinka Lovagrend. Évek óta népszerű az egyszerre koccintás a gyulai várból felhangzó ágyúszóra, több ezren kortyintanak ilyenkor a kisüstiből

A Pálinkafesztivál egyik kiegészítő rendezvénye a gyulai várnál megrendezett Böllér-napok eseménysorozat, melynek célja a tájegységre jellemző hagyományos disznótoros ételek felelevenítése. A másik fontos esemény pedig a pálinkaverseny, melyre a Kárpát-medence más régióiból is utaznak a versenyzők, hogy leadják a házilag főzött párlatokat. Általában két kategóriában - bérfőzők és bérfőzetők - hirdetik meg a versenyt, és hagyományosan különdíjjal jutalmazzák a legjobb, nem Magyarországon párolt testvérkészítményt.

A Pálinkafesztivál egyben szakmai fórum is. Olyan kiemelt témák kerülnek elő, mint például a pálinkával kapcsolatos törvénykezési feladatok, a kisüsti marketingstratégiája, a pálinkafőzők tevékenységének szakmai és pénzügyi támogatása, a főzdék turisztikai lehetőségeinek kihasználása.

Akciós szállásajánlat a fesztivál idejére:

Corvin Hotel*** & Apartmanok

- Családi Wellnes Hotel Gyula**** Superior

2012-04-20 00:00:002012-04-22 00:00:00

XIII. Kisüsti Pálinka Fesztivál programok.

2012. április. 20. péntek

8:00 Böllérnap Látvány disznóvágás, disznótoros ételek kóstoltatása helyszín: Gellény Birtok és kalandpark (Gyula, Bicere 16)
15.00 Várkert nyitás (kiállítás, népművészeti kiállítás, vidámpark)
15:30 Szakmai fórum /Városháza díszterme/ A főváros kulcsának átvétele
16:00 Cég bemutatók
17:30 Társadalmi zsűri (Román Gimnázium, kizárólag névre szóló, külön meghívóval)
17:30 Maxisun (élő koncert)
18:55 Kontor Tamás (Pálinka Himnusz)
19:00 Caramel (élő koncert)
21:30 Neoton Familia (élő koncert)
23:30 01:00 Sátorbál

2012. április 21. szombat
8:00 Böllérverseny
10:00 gyerekprogram
11:00 Néptánc és Népzene a színpadon
12:00 (szervezés alatt)
14:00  (szervezés alatt)
15:00 Lovagrendek felvonulása Százéves Cukrászdától a Várkertbe
15:40 A Magyar Pálinka Lovagrend Avatási szertartása (Várudvar)
16:30 XII. Böllérverseny eredményhirdetés (sátor színpad)
17:15 a I Pálinka, Gyümölcs - és Borpárlat Világ Kupa (Gyula-Budapest) benne a XX. Magyar Országos Pálinka-, Törkölypálinka, Nemzetközi Gyümölcs- és Borpárlat verseny IV. Kizárólag Pálinka- Gyümölcspárlat Alapú Italok, Likőrök Nemzetközi Verseny (Gyula, Budapest) eredményhirdetése (Várudvar)
19:00 Egyszerre koccintás
19: 30 (szervezés alatt)
20:00 - 01:00 Zeneexpress

Fellépő művészek: Dolly Roll, Zoltán Erika, Fásy Zsüliett, MP3 Trió, Sihell Ferry, Klemy, Kossuth Gergő,Kothencz Lali, Liszter Sanyi és a Vadrózsák valamint Fásy Ádám, aki egyben az est házigazdája is.

2012. április 22. vasárnap
9:00 V. „Főzzük körbe a várat Gyulai kolbásszal és pálinkával" (nemzetközi főzőverseny)
10:00 (szervezés alatt)
11:00  (szervezés alatt)
13:00 Porcelán Family néptánc csoport (néptáncok)
14:30 Magyar Pálinka Szépe Verseny- 2012 (közben divatbemutató)
15:30 A Főzőverseny eredményhirdetése (sátor színpad)
16:00 Az II Lekvár, Gyümölcslé, Szörp verseny eredményhirdetése (sátor színpad)
16:30 A szépségverseny eredmény hirdetése (sátor színpad)
17:30 (szervezés alatt)
18:30 Vad Fruttik (élő koncert)
20:30 Csík zenekar Élő koncert
22:30 Tűzijáték
Belépődíjas rendezvény, Napijegy: 1000 Ft (10 éves korig ingyenes)
A változtatás jogát fenntartjuk!

    46.64750821.286119

    Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál, Gyula - időpont

    Kezdés időpont:
    2012. április 20.
    Záró időpont:
    2012. április 22.

    Vélemények:

    Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

    Bejelentkezek
    facebookon keresztül