Óbuda Napja

Az Óbuda Napja program, mely színes programokkal várja az ide érdeklődőket.

Hatodik alkalommal ünnepli Óbuda-Békásmegyer a kerület napját. Idén május 5-én kínál századfordulós hangulatot a Fő tér a rendezvényre látogatóknak. 

Mára nem csak a program számít hagyománynak, hanem az is, hogy évente új helyszínnel, műsorral színesedik a kínálat. A lényeg azonban nem változik. Ez a nap az együttlétről, kultúráról, sportról, egészségről, kikapcsolódásról és az összetartozásról szól. Az már a vendégeken múlik, hogy egyetlen helyszínen töltik el a napot, vagy kedvükre válogatnak a kínálkozó programok között. 

A Fő téren Halász Judit koncertje alapozza meg a szülők és csemeték hangulatát, majd Bús Balázs polgármester megnyitóját követően átadja az Óbuda Díszpolgára-díjat, az Óbuda Kultúrájáért-díjat, valamint az Óbuda Sportolója-díjakat és a Hidegkuti Nándor emlékplakett.

Mert ez a nap a legmegfelelőbb arra, hogy őket ünnepeljük, akik a hétköznapokban minden erejükkel azon fáradoznak, hogy szebbé, élhetőbbé tegyék szűkebb pátriájukban az életet, s akiket bátran tekinthetnek példaképnek az utánuk felnövő generációk. 

Ilyenkor egy napra megálljt parancsolunk a rohanásnak, ráérősen beszélgetünk mindazokkal, akik fontosak számunkra, élvezzük a tavaszi napsütést, s hogy végre jut idő sportra, szórakozásra. A színpadokon egymást váltják majd a neves művészek és a kerületi kulturális élet büszkeségei. S mivel minden program ingyenes, ebből a jóból egyformán részesedik minden itt élő és ide látogató.

A Szentlélek téren fellép: Orosz Zoltán, a Szená-Torok – a Magyar Országgyűlés Képviselőinek kórusa – Szabó Ádám, Kerekes Band, Balkan Fanatik és a sort a fiatalok örömére a Vad Fruttik zárja koncertjével. 

A Fő téren a Langaléta Garabonciások, a Magonc Népzenei Együttes, az Óbudai Népzenei Iskola növendékei, a Csíkszeredai Zenekar, és a Kincső Néptáncegyüttes szórakoztatja a közönséget. Az Európa műhely iparművészei és Pattantyús Gergely üvegtervező művész vezetésével egész nap lehetőség lesz kézműveskedésre.

A Kobuci kert színpadán megfordul: az Egyszólam Zenekar, Fábián Éva, Berecz András, a Buda Folk Band, s végül rendhagyó Prímás találkozóra kerül sor. 

Békásmegyeren – szintén a hagyományok folytatásaként – nagyszabású Közbiztonsági Napot tartanak tűzoltó-, mentő-, katasztrófavédelmi bemutatókkal fűszerezve a szakmai sátrakban zajló programokat. Ízelítőt kapunk a rendőrség kötelékében dolgozó négylábúak bravúros akcióiból, s itt kerül átadásra az Óbuda Közbiztonságáért-díj. A gyerekeket mini vidámpark és állatsimogató várja, a jó hangulatról a Rendőrzenekar, Szandi és a Papa Jazz Seven gondoskodik. 

Csillaghegy sem marad ki a sorból. Egész nap kézműves foglalkozások, népi játékok zajlanak a Mátyás király út lezárt szakaszán és kirakodóvásár várja a látogatókat. A színpadon pedig a Kis Kincső és a környék iskolásai, valamint a Református Egyház Kórusa ad műsort. De fellépnek a Perpatvar gólyalábasok, Soós Réka és zenekara, és a Gyimesiek táncházat tartanak. Idén tortával ünnepelnek a csillaghegyiek s a program zárásaként az R-Go forrósítja fel a hangulatot. 

Aquincum - Mocsáros, Csúcshegy, Hegyvidék, Csillagvirág, Római part és a Máltai játszóterek is ingyenes műsorok sorával csatlakozik a rendezvényhez. Emellett a kerület szinte valamennyi kulturális intézménye ingyenesen, vagy kedvezményes látogatható. 

S hogy ne csak a szellem jusson ünnepi táplálékhoz, finom falatok és italok garmada közül válogathatnak majd az emberek minden helyszínen és a néhány kerületi vendéglő is kedvezményekkel kecsegteti a betérőket ezen a napon. 

Fontos szerepet szánnak a szervezők az ünnepen az Óbudai Pikniknek, hiszen ezek az önszerveződő csoportok hivatottak arra, hogy közelebb hozzák a szomszédokat. Tavaly már számtalan helyen ültek asztalhoz olyanok, akik addig szinte csak látásból ismerték egymást, s estére valódi szomszédokká lettek a terített asztalok körül. 

Nem csoda hát, ha előre meg sem lehet jósolni, hogy a kerület hány pontján találkozunk majd jókedvűen beszélgető, az egészségükért sportoló vagy éppen zenét hallgató emberekkel.

A nap végez­té­vel mind­annyian arra gon­dol­ha­tunk majd, hogy nem csak szám­ta­lan élménnyel gaz­da­god­tunk, egy­más­hoz is köze­lebb kerül­tünk az ünne­pen. Ez ad majd ener­giát a hol­na­pok­hoz, hitet ahhoz, hogy raj­tunk is múlik, hogy miként ala­kul az életünk. Más szem­mel néz­zük majd a lakó­tár­sa­kat, szom­szé­do­kat, s még fon­tosabb lesz szá­munkra, hogy élhetőbb legyen a környezetünk.

Óbuda Napján a Csillaghegyi Bölcsőde és Óvoda építésének támogatása a cél. 

2012-05-05 00:00:002012-05-05 00:00:00

Óbuda Napja programja

A nap háziasszonya: Barabás Éva

Szentlélek tér

10.00 Halász Judit koncert
12.00 Ünnepélyes díjátadó
Óbuda Díszpolgára-díj, Óbuda Kultúrájáért-díj, Óbuda Sportolója-díj, Hidegkúti Nándor Emlékplakett
A díjakat átadja: Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
15.00 Ezerarcú harmonika - Orosz Zoltán harmonikaművész koncertje. Közreműködők: Balogh Zoltán -gitár, Lattmann Béla - basszusgitár
16.30 Szená-Torok - A Magyar Országgyűlés képviselőinek kórusa
A kórus karnagya: Iványi Tamás. Óbuda Napján a Csillaghegyi Bölcsőde és Óvoda építésének támogatása a cél.
17.15 Szabó Ádám harmonikaművész
18.30 Kerekes Band
20.30 Vad Fruttik

Fő tér
11.00 Koszorúzás Harrer Pál, Óbuda első polgármesterének szobránál
11.00 Langaléta Garabonciások
13.00 Magonc Népzenei Együttes
Tagjai az Óbudai Waldorf Iskolában tanuló, 8-12 éves gyerekek. Az Együttes vezetője Lányi György, a Téka Együttes alapító tagja.
13.30 Óbudai Népzenei Iskola
A Kobzos Kiss Tamás által vezetett iskola műsora.
14.00 Csíkszeredai zenekar
18.00 Kincső Néptáncegyüttes
Nívódíjas együttes vezetője: Turcsánné Horváth Annamária
A zenekart Gombai Tamás és zenekara kíséri.

Európa Műhely
Egész napos programként kézműves foglalkozások iparművészekkel a Duna menti népek tárgykultúráját helyezve a középpontba. A Duna Műhely kézművesei népi-és iparművészek, akik segítségével a hagyományos technikákkal, motívumokkal készülő míves magyar tárgyak mellett ki-ki elkészítheti, és magával viheti a Duna menti népek egy-egy országára jellemző formavilágot és tárgykultúrát idéző ajándékokat.

Különleges ez a műhely azért is, mert a kézművesek kizárólag erre az alkalomra állították össze mindazon ajándéktárgyak kínálatát, melyekkel várják a nagyközönséget.

Pattantyús Gergely üvegtervező iparművész üvegfúvó egész napos bemutatója.

A kellemes időtöltéshez és a hagyományos századfordulós hangulathoz ipar – és népművészeti kirakodóvásár, századfordulós jelmezek, verklis, konflis, Katlan Tóni Konyhája, a Cziniel Cukrászda, Panyolai Pálinkázó és házi sörfőzdék kínálata is hozzájárul.

 

Civil udvar – Zichy udvar

A Rák Ellen, az Emberért, a Holnapért Kiemelten Közhasznú Társadalmi Alapítvány * Bosco Szent János Ifjúsági, Nevelési és Oktatási Alapítvány * Elveszett Állatokat Gyógyító, Ellátó, Elhelyező Alapítvány * Kamasztér Alapítvány * Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány * Kiss Áron Játéktársaság * Magyar Máltai Szeretetszolgálat * Magyar Origami Kör * Magyar Vöröskereszt * Óbuda-Békásmegyer Mentő Alapítvány * Óbudai Otthon Segítünk Alapítvány * Pozitív Országos Szakmai Egyesület a Nehezen Kezelhető Gyermekek Megsegítésére * Vargabetű Klub – Műhely Egyesület * Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület * Ganz Ifjúsági Műhely * Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért

Szent Margit Rendelőintézet – ingyenes szűrések és tanácsadás

Zichy udvarban, a Civil udvaron kívül:

Játékudvar - kosaras körhintával, csalafinta és ügyességet is igénylő, rég elfeledett játékokkal.

Liliomkert Óbudán

A rendkívül népszerű Balaton-felvidéki Liliomkert szervezi a Zichy-kastély keleti udvarán szombatonként a termelői és kézműves piacot, amely nem csupán remek portékákkal, de a Liliomkertben megszokott baráti, emberi hangulatával várja az érdeklődőket Óbuda Napján is, nem csak Óbudáról.

Kobuci kert

„Az ember nyújtózik ebből a sápadt életből valami felé, ami igaz és szép.”

15.00 Fábián Éva mesél
16.00 Berecz András mesélű
Közreműködik: Juhász Zoltán - furulya, hosszúfurulya, flóra, duda, Sáringer Kálmán - furulya, hosszúfurulya
17.30 Balkán Fanatik
19.30 Buda Folk Band
22.00 Rendhagyó prímástalálkozó
Pál István Szalonna, Vizeli Balázs, Balogh Kálmán, Dresch Mihály, Both Miklós. Kísér: Doór Róbert nagybőgős és Mester László brácsás, a „koncertmester” pedig Lakatos Róbert. A Prímástalálkozó két kiváló énekesnője: Herczku Ágnes és Korpás Éva.

Csillaghegy napja
Mátyás király út

A nap háziasszonya: Görög Zita

10.00-21.30 Színpadi programok
10.00 Kis Kincső - A Nívódíjas Kincső együttes legfiatalabb korosztályát képviselő Kis Kincső néptánc előadása.
11.00 Csíkszeredai zenekar
12.00 Iskolák előadásai

A Fodros Általános Iskola és az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és Óvoda néptánccsoportjainak bemutatója.

13.00 Köszöntőt mond Puskás Péter alpolgármester
13.15 Felvágjuk Csillaghegy tortáját
14.20 A Csillaghegyi Református Egyházközösség kórusbemutatója
Kórusvezető: Móroczi Ildikó
15.00 Perpatvar - gólyalábas előadás
16.00 Soós Réka és zenekara
17.10 Gyimesi fiatalok táncelőadása, majd táncház
18.40 R-GO

10.00-18.00 Mulatságok egész nap
Kézműves foglalkozások - Mindenki kipróbálhatja a Csillaghegyi Közösségi Ház kézműves tanfolyamainak programjait.

Népi játékok - Játszóeszközeinkkel kipróbálhatják többek között a hordólovaglót, a csúszó korongot, a csirkepofozót, a csigaversenyt, a Toldi erőpróbát és még számtalan más érdekes játékot is.

Egyensúly iskola - Gólyalábak, a lépegető papucsok, a hullahopp karikák, a zsákban futás, a százlábú, a mocsárjáró és sok-sok ügyességünket próbára tevő különleges eszköz.

Matiné sátor - Régi stílusban, régi korokat felelevenítő diafilmeket vetítünk gyermekeknek.

Kémia mindenkinek - Unalmas kémia óra helyett itt minden pukkan-durran-fénylik-robban.

Közbiztonsági nap 

Békásmegyer - Csobánka tér

A nap háziasszonya: Pintácsi Viktória

10.00 Rendőrzenekar
10.15 Megnyitó
10.20 Rendőrségi kutyás bemutató
11.00 A Nap Társulat gólyalábas produkciója
12. 00 Tűzoltó-, mentő-, katasztrófavédelmi bemutató
13:15 A Magyar Nihon Tai Jitsu Sport Egyesület önvédelmi bemutatója
15.00 Az Óbuda Közbiztonságáért-díj átadása
16.00 Szandi
17.30 Papa Jazz Seven

Egész nap lovas és motoros járőrök, szakmai sátrak, vetélkedők, kirakodó vásár, állatsimogató, mini vidámpark.

Programok Óbudán

Óbudai Múzeum 
1033 Bp., Fő tér 1., tel: 250-1020, www.obudaimuzeum.hu
A múzeum keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között látogatható.
Óbuda - Egy város három arca” - az Óbudai Múzeum új állandó kiállítása.
Harrer Pál Óbudája – várostörténet a főváros egyesítésének tükrében
Óbuda Napja alkalmából 2012. május 5-én a kiállítások ingyenesen látogathatók.

Óbudai Kulturális Központ 
1032 Bp., San Marco u. 81. Tel: 388-2373, kulturkozpont@kulturkozpont.hu

Május 5. szombat 17.00–21.00 Sirtos görög tánctanítás
Az élvezetes táncleckék után lehetőség nyílik a tanultak gyakorlására. Tánctanítás: 17.00 – 18.00. Ezen a napon ingyenes a táncház.

Május 6. vasárnap
40 éves a táncházmozgalom - ünnepi műsor Műsorvezető: Kurucz Éva
16.00  „Nomád nemzedék” kiállítás megnyitó. A kiállítást megnyitja: Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
17.30 Sebő együttes
18.30 Az Óbudai Népzenei Iskola tanárainak műsora

Közreműködnek: Balogh Sándor, Budai Ilona, Jánosi András, Juhász Zoltán, Fábián Éva, Kobzos Kiss Tamás, Szabó Zoltán, Virágvölgyi Márta és tanítványaik

19.30 Csillagszemű Gyermektáncegyüttes

20.00 Táncház: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakos növendékeinek fellépése, Liszt Akadémia Népzenei Együttesének köszöntő műsora, Gyimesi fiatalok, Veres Péter Gimnázium tánccsoportja és a Széll Kulturális Egyesület táncosai - tánctanárok: Széll Márta művészeti vezető, Bakonyi Erik /Savanyú/ tánckarvezető

A fellépések közti szünetekben beszélgetés a táncházmozgalom alapítóival.

Óbudai Társaskör
1036 Bp., Kiskorona u. 7. tel.: 250-0288, www.obudaitarsaskor.hu

10.00-12.00 Gábli a kertben
A közös villásreggelik hagyományát kívánjuk feleleveníteni a Társaskör gesztenyefáinak árnyékában, ahol a régi óbudai vendéglátás hangulatát megidézve várjuk kedves vendégeinket. A terített asztalt, az irodalmat és a muzsikát mi biztosítjuk, Önnek csupán a reggelijéről kell gondoskodnia. Kávézónk jóvoltából a presszókávé ezen a délelőttön kedvezményes, 150 Ft-os áron kapható. Előzetes jelentkezés, asztalfoglalás szükséges az alábbi e-mail címen: tekla@obudaitarsaskor.hu

19.00 Semmelweis vonósnégyes
Közreműködik: Konrád György - mélyhegedű, Várjon Dénes – zongora
Elhangzik: Mozart: G-dúr vonósnégyes KV156, Mozart: c-moll vonósötös KV406, Schumann: Esz-dúr zongoraötös Op.44
Belépőjegy: 1200 Ft, diákjegy: 600 Ft

Varga Imre Gyűjtemény kertje
1033 Bp., Laktanya utca 7.

Varga Imre köztéri szobrai Budapesten
A művész úr közreműködésével bemutatjuk a köztéri szobrokat, felállításuk körülményeit, az irodalmi illetve történelmi tárgyú műveket. A programhoz kapcsolódóan gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatják Ki kicsoda? című játékunkat, majd ezután megalkothatják saját ötleteiket.

Óbudai Platán Könyvtár
1031 Bp., Arató Emil tér 1.

Zsebbe rejthető Óbuda
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és az Óbudai Platán Könyvtár bemutatja Zsebbe rejthető Óbuda című kiállítását május 4-én, pénteken 16 órakor a könyvtár kiállítótermében. A kerület ingyenesen letölthető turisztikai GPS-ét bemutató kiállításon a látogatóknak lehetőségük nyílik kipróbálni az alkalmazást a kiállítótérben elhelyezett terminálon.

A kiállítást Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere nyitja meg.

Fővárosi Képtár kiállítása 
1037 Bp., Kiscelli u. 108.

Eike
Kiáltvány - installáció, akció
A kiállítás címét az első műből kölcsönözte: egy 5 x 5 darab reflektorból álló mátrixon keresztül gombnyomással betűk jelennek meg, így mindenki saját üzenetét tudja óriási méretben a levegőbe küldeni.

Symbol Art Galéria
1036 Bp., Bécsi út 56.

Záborszky Gábor festőművész kiállítása
Megtekinthető 12.00-19.00-ig

Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény
1036 Bp., Kiskorona u. 3.
10.00-14.00 „Nagyszülők és unokák”
családi rendezvény és nyílt nap
Magor Magyarjai Hagyományőrző Egyesület népi játékai (népi, történelmi és logikai játékok, fakörhinta, íjászkodás, jurta rovásírás kiállítással)

Óbudai Gimnázium
1033 Bp., Szentlélek tér 10.
16.00-19.00 Tánc és erőfitogtatás 3-100 éves korig

Árpád Gimnázium
1034 Bp., Nagyszombat u. 19.
10.00 Lakóterületi streetball bajnokság
16 csapat számára a Szépvölgyi út – Folyondár utca – Remetehegyi út – Táborhegyi út – Vörösvári út – Duna-part határolta területről. Szabályok: www.streetballnet.hu/szabalyok2010.php. Jelentkezés: titkarsag@arpad.sulinet.hu

Kedvezményt adó éttermek
Ambrosia Étterem / Ramada Plaza - Bp. 1036 Bp., Árpád fejedelem útja 94. § Danubia étterem Hotel Touring** - 1039 Bp., Pünkösdfürdő u. 38. § Duna Café & Grill - 1039 Bp. Piroska u. 3-5. § Humphrey’s Étterem és Pub - 1036 Bp., Bécsi út 136. § Kéhli Vendéglő  - 1036 Bp., Mókus u. 22.§ Új Sipos Halászkert Étterem - 1033 Bp., Fő tér 6.§ Passport Kávézó és Vendéglő - 1033 Bp., Flórián tér 6-9.§ Pizza Paradicsom Non-Stop Étterem - 1035 Bp., Vörösvári út 13. § Rozmaring Kertvendéglő - 1036 Bp. Árpád fejedelem útja 125. § Sunny Lounge - 1035 Bp., Szentendrei út 36/a § Symbol Budapest - 1036 Bp., Bécsi út 56. § Trófea Grill Étterem Óbuda - 1033 Bp. Laktanya u. 3-5.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. Programjainkat részletesen megtekinthetik műsorfüzetünkben, illetve honlapunkon: www.obudanapja.hu

Szomszédolás Óbudán

SZOMSZÉDOLÁS BÉKÁSMEGYER-ÓFALUBAN
1038 Bp., Iskola utca www.bekasmegyer-ofalu.hu

11.00   A Mustármag Katolikus Általános Iskola és Gimnázium gálaműsora
12.00   Fabók Mariann: A székely menyecske és az ördög (bábos mesemondás)
13.00   Kincső néptáncegyüttes
13.30   Irsai Olivér férfikórus
14.00  Helyi fellépők produkciói
15.00   Kiállítás megnyitó a Szent József Házban, a T-ART Alapítvány szervezésében
16.00   Juhász Réka lemezbemutató koncertje
17.00   André Csaba és barátai – gyimesi táncbemutató
18.00   Budapest Show Kórus
20.00   Utcabál a Madarak zenekarral
Egész nap: kirakodóvásár, ugráló vár, sakk- és szkanderverseny, a Schieszl Vendéglő kínálata

HEGYVIDÉKI SZOMSZÉDOLÁS
Táborhegyi piknik a Táborhegyi Népházban
1037 Bp., Toronya utca 33. www.ohegy.hu

10.00 „Németföldről gyalogszerrel és tutajjal”- beszélgetés Gálosfai Jenőnével, az Óbudára betelepülő németségről, szokásaikról, ünnepeikről

11.00 Korok, táncok, stílusok - Caliente tánciskola Pollák Anna vezetésével, „Körbeszíntiszta-tánc” gyermektánccsoport, a Menta hastánciskola, a Mare Temporis Egyesület bemutatói, majd táncoktatás az érdeklődőknek.

13.30 órától közös ebéd - A bográcsban készült étkeiket kínálják az elmúlt évek „Óhegy szakácsa” verseny győztesei.

14.30 órától: Kvaterka - ismerkedés, beszélgetés. a gyerekeknek kézműves foglalkozás

A részvétel ingyenes.

CSÚCSHEGYI SZOMSZÉDOLÁS
1037 Bp., Solymárvölgyi rét és a Menedékház u. 22. szám alatti pihenőház

A Menedék a Csúcshegy Barátainak Egyesület szervezésében délelőtt íjászkodás, póni lovaglás, bográcsolás és ugráló vár a Solymárvölgyi réten.

15.00 Csúcshegy nevezetességei tanösvény megnyitása az Aranypatak utcai Ecker keresztnél, utána filmvetítés, borkóstoló és vacsora a Menedékház utcai pihenőházban

Este koncertek a Solymárvölgyi réten

RÓMAI-PARTI SZOMSZÉDOLÁS
Római-part – Pünkösdfürdő www.romaifurdo-se.hu

III. Halászlé és Bográcsos Ételek Fesztiválja
Kultúra – Sport – Hagyomány

11.00 – 15.00 Piknik Pünkösdfürdőn

Halászlé és egyéb bográcsos ételek főzőversenye baráti-, családi- és munkahelyi csapatok részvételével. Előzetes nevezés: rse@enternet.hu

11.00 – 19.00 Folklór színpad - folktól a folkrockig
11.00- 15.00 Aprók tánca, néptánccsoportok, tánctanulás
16.00 The Borgia zenekar
18.00 Szkítia koncert

Óbuda vízre száll
10.00 I. Kézi Hajtásúak Napja – XI. Országos Vízitúra Bajnokság és Teljesítménytúra
Kajak, kenu, sárkányhajók és evezősök túraversenye – 25 km, Luppa Kupa minimaraton: 10 km. Info: www.kenumaraton.hu

10.00-12.00 Vízi sportágbörze
Vízművek uszoda – Pünkösdfürdő: Úszás, szinkronúszás, vízilabda, aquaerobik – Római SE, OSC
Duna part: kajak-kenu, evezés, sárkányhajó, kajak póló – Rómaifürdő SE

8.00 – 15.00 Beach Kupa
Holiday Beach Hotel udvara (1039 Bp., Piroska u. 3-5.)
Strandröplabda, strandfoci, kispályás labdarúgás, asztalitenisz. Jelentkezés: rse@enternet.hu

Civilek a hadihajón
Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred „Óbuda” nevű monitor hajója várja a látogatókat.

És amitől csak jobb lesz a hangulat…
Lacikonyha – Nagy Fa-tál konyhája, a Greznár Vidámpark és középkori lovagi próbatételek.

SZOMSZÉDOLÁS AQUINCUM-MOCSÁROSBAN
1031 Bp., Gladiátor u. Családi pihenőpark, www.mocsarosegyesulet.hu

9.00 „Ébresztő Mocsáros!” Tóth László hintóján ébresztő és hívogató a Mocsáros-dűlő utcáin
9.00 Mocsáros-tanösvény túra kezdete az Amfiteátrumnál
10.00 Mocsáros-tanösvény avató a játszótéren – Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere felavatja a hét állomásos tanösvényt
10.30 A Meseerdő Bábszínház társulatának előadása
11.15 Kézműves foglalkozások
11.00-13.00 Papírsárkány készítés és eregetés a játszótér mögötti nagyréten
12.00-13.30 Családias piknikebéd a játszótéren- előzetes bejelentés alapján, korlátozott számban szabadtéri főzési lehetőséget biztosítunk
14.00 hastánc és tornabemutató
15.00 Birinyi József népművész, népzenekutató hangszerbemutatója
16.30 Kincső néptáncegyüttes
18.00 Tengerparti hangulatú utcabál koktélbusszal, tombolával
Egész nap a játszótéren: csodajátszótér ügyességi játékokkal, kisvonattal, óriáshengerrel és mászó várral.

CSILLAGVIRÁG SZOMSZÉDOLÁS
A Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület szervezésében
1039 Bp., Mátyás Király u. lezárt szakasz Duna felöli vége és a TIC parkolója

Óbuda Napi Csillaghegyi Vurstli
Körhinta, játékok, büfé kocsi. Őstermelői termék bemutató. Kisállat simogató, póni fogat, ugráló vár, kézművesekkel kiegészített 2 éves Őstermelői piac. Születésnapi torta a vásárlóknak. Utcazene népzenészekkel.

PÉTERHEGYI SZOMSZÉDOLÁS
1031 Budapest, Saroglya utca - Háromhegyek Közhasznú Egyesület, www.haromhegyek.hu

10.00 – 18.00 Gyerekprogramok, állatbemutató, zene, ügyességi csapatversenyek, közös tánc, helyi alkotók kiállításai, kézműveskedési lehetőség és közös lakoma.

    47.54163819.0449439

    Óbuda Napja - időpont

    Kezdés időpont:
    2012. május 05.
    Záró időpont:
    2012. május 05.

    Vélemények:

    Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

    Bejelentkezek
    facebookon keresztül