Megközelítése gépjárművel: az Istenhegyi-, illetve a Gaál József út felől, tömegközlekedési eszközzel: a 8-as busszal az Edvi Illés úti megállóhoz kell eljutnunk, majd onnan hosszú (2 km) sétával az Edvi Illés úton haladjunk, ahonnan a Nőszirom utcán befordulva juthatunk el a kőfejtő feletti szép panorámát nyújtó pihenőig.

A közel 10 hektáros védett terület három különálló részből áll, magából az Ördög-oromból, amely nyugatról határos a Budai Tájvédelmi Körzettel, az Edvi Illés úti mészkedvelő tölgyesből, valamint a Farkas-völgyi karsztbokorerdőből. Az Ördög-orom K-Ny irányú dolomitgerince közkedvelt kirándulóhely. Legmagasabb pontja 317 m magas. Több pontjáról is csodálatos panoráma nyílik a Sváb-hegy - Sas-hegy, illetve a Tétényi-fennsík felé. A geológiai ritkaságok mellett különleges a növényvilága is. Ezen a viszonylag kis kiterjedésű területen a magyar flóra csaknem egyharmada megtalálható: több mint 600 (!) növényfaj, ezek közül 44 védett. 

A kiépített sétautak nem balesetveszélyesek, de a sziklafalakat jobb elkerülni. A területen több pihenő- és kilátóhelyet alakítottak ki. Az úthálózat segítségével a védett terület teljes egészében megtekinthető, ezért az utakról letérni nem szabad, de nem is érdemes. Programok szervezésekor vegyük figyelembe, hogy a terület mérete és változatossága több órás itt tartózkodást igényel. Gyermekek számára rendezendő programok esetén, a maximális létszám meghatározásánál figyelembe kell venni a helyszín jellegét, a sziklafalakat, valamint a viszonylag keskeny hegygerincet. Megfelelő létszámú kísérőt feltétlenül be kell tervezni!

Ördög-orom, Budapest - névjegy

Kategória:
Természeti érték
Település:
Budapest, XII. kerület
Cím:
Budapest, XII. kerület, Edvi Illés u.
Telefonszám:
1/327-1156
Nyitva tartás:
Szabadon látogatható
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.482429 / 18.987924

Vélemények: Ördög-orom, Budapest

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül