Az 5-ös út átmegy a településen, de az M5-ös autópálya lehajtója is a közelben van. Vonaton a Budapest - Lajosmizse - Kecskemét vonal járatai érintik.

Régészeti feltárások során gazdag szarmata leletek kerültek elő, amelyek a település ősi lakottságát igazolják. Volt királynői birtok, majd a Haraszty család tulajdonába került. A török időkben hol Nagykőrös, hol Kecskemét városa bérelte a budai basától. Mindig is a Budáról délre vezető hadi utak mentén feküdt e falu. Itt húzódott a bizánci út is, amely autópályaként ma ugyanoda vezet.

Örkény életében sorsfordulót jelentett, amikor 1888-tól Pálóczy-Horváth István vette kezelésbe a birtokot. Nehéz számba venni alkotásait, de a kastély (ma szabadidő központ) megépítése, a Pálóczy-Horváth telep (ma Táborfalva) kialakítása, a Váradi telep (ma Hernád része) mind-mind az alkotó gazda tevékenységét jelzi. Építtetett tégla- és cserépgyárat, tanyasi és belterületi iskolákat, majd a Gazdaképzőt. A református templomot 1923-26-ban szintén az ő segítségével építették.

Örkény határában az ősborókás és árvalányhajas homokdombok védett területek, itt található ritka állatfaj a homoki vipera. E terepszakaszok azonban a lőtérhez tartoznak, így nem látogathatók.

Örkény névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 29/310-001

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: orkenypmhiv@monornet.hu

Irányítószám: 2162

Telefon körzetszám: 29

Lakosok száma: 4978

Település rangja: város

Polgármesteri hivatal címe: Örkény, Kossuth L. u. 2.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 47.12859 / 19.430817
Örkény térkép

Vélemények: Örkény

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül