Orosháza elsősorban üdülőterületéről, Gyopárosfürdőről ismert, ahol többek között gyógyvizű fürdő található. Orosháza a dél-békési térség legfejlettebb városa. Fejlődését a közelben feltárt földgázlelőhelyek nagymértékben elősegítették.

Gyopárosfürdőn strand-, élmény- és gyógyfürdő működik, emellett nyaranta számos kulturális és szórakoztató program helyszíne.

Az itteni műemlékek mellett figyelmet érdemel az ország egyetlen kútmúzeuma, melyet a használaton kívüli víztoronyban és kertjében rendezték be. Érdemes felkeresni a Szántó Kovács János Területi Múzeumot is, ahol a Viharsarok népe című állandó kiállítás Orosháza gazdasági, társadalmi, történeti fejlődését mutatja be.

Múltidéző

A település neve 1466-ban tűnik föl egy oklevélben. A ma Orosházához tartozó Szentetornya városrészt 1456-ban Hunyadi János, majd felesége, Szilágyi Erzsébet birtokolta. Az 1500-as évek végén a törökök elpusztították Orosházát, ezért közel másfél századon át nem volt itt élet.

1743-tól báró Harruckern Ferencé lett a nagy kiterjedésű földbirtok,aki a lakatlan területekre a Dunántúlról magyar lakosságot telepített.
Gáspártelek, amely nyilván egykori tulajdonosának nevét viseli, 1760 óta tartozik a városhoz.

Harruckern báró 1775-ös halála után a gróf Károlyi család tulajdona lett Orosháza. Vasúti csomóponttá válása, mely az 1870-es Alföld-Fiume vasút Szeged-Békéscsaba vonalának megnyitásakor következett be, valamint piaci tradíciói nyomán a város Dél-Békés legnépesebb és legfejlettebb városává vált.

Az 1800-as évek végére, már olyan híres volt az orosházi kenyér, mint a makói hagyma, vagy a szegedi paprika. A dicsőség Gémes Ferencé, a szegény molnárlegényből lett nagy vállalkozóé volt. A történelmi Magyarország 57 városában volt önálló, általa irányított Gémes-féle orosházi kenyérsütöde.

Itt lakott Győry Vilmos (1838-1885) evangélikus lelkész, író, műfordító (1862-től 1876-ig az orosházi evangélikus lelkészlakban). Darvas József, a későbbi író és politikus (1912-1973) itt töltötte gyermekéveit. Müller Miklós (1913- 2000) orosházi születésű Spanyolországban élt fotóművész, Boldizsár István (1897-1984), valamint Bolmányi Ferenc (1904-1990), Pap Gyula (1899-1983), Csáki-Maronyák József (1910) festőművészek a Városi Képtárban is jelenlévő munkáikkal Orosháza művészeti értékeinek gyarapításához járultak hozzá.

Orosháza névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 68/413-022

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: varoshaza@oroshaza.hu

Irányítószám: 5901

Telefon körzetszám: 68

Lakosok száma: 31 554

Település rangja: város

Polgármesteri hivatal címe: Orosháza, Szabadság tér 4-6.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 46.557191 / 20.670746
Orosháza térkép

Vélemények: Orosháza

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül