Lovas közelében találták meg az emberiség történelmének eddig ismert egyik legrégebbi bányáját. Az ősember vörös agyagot bányászott itt. Közel 100 csonteszköz került elő a feltáráskor.
1951-ben Lovas határában dolomit murvát fejtettek, amikor a munkások olyan csonteszközöket találtak, melyekről a régészek megállapították, hogy legalább 35-40 ezer évesek, és bányászatra használták őket. Az ősember vörös agyagot bányászott ezen a területen, és feltehetően kultikus célra vagy díszítésre használta fel. Közel 100 csonteszköz került elő a feltáráskor.
Megközelítés: a faluból induló sárga vagy zöld turistajelzésen a Királykúti- illetve Malom-völgy érintésével, vagy a 73-as veszprémi úton, a Fagyöngy vendéglőtől mintegy 1 km-re. Az országúttól a piros/sárga jelzésen kb. 100 m séta.
Szabadon látogatható!
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül