Több mint 20 millió éves ez az ősleletegyüttest. Itt van a világ harmadik leggazdagabb lábnyomos lelőhelye.

Ipolytarnócon az "ősvilági Pompei" vulkáni hamutakaróval betemetett kincsei, 24-féle cápa fogai, krokodil- és delfinfogak, megkövesedett fák - köztük a felfedezés időszakában még 24 öles, mintegy 46 méteres ősfenyőmaradvány - láthatók, ötezernél is több szubtrópusi, egzotikus levéllenyomat, 2000 állati lábnyom tárul fel évmilliók homályából a látogatók előtt.

Séta - vissza az időben

A Borókás-árok geológiai tanösvényén mintegy 800 méteresút tehető meg a történelem előtti múltban. Az ösvény elején a 24-23 millió évvel ezelőtt lerakódott tengeri üledékek tárulnak fel. A partiöblözet vizében a cápafogas réteget a tenger járása halmozta fel. Az ösvény középső szakaszának kibúvásait már a 21-20 millió éve sszárazföldi rétegek uralják. Az ősfelszínen - főként az itató- és gázlóhelyeken - páratlan értékű őséletnyomok maradtak hátra. Az ősvilágfolyóvize mentén kanyargó ösvény feltárásainál 11 állatfaj több mint 3 ezer lábnyomát sikerült azonosítani, de az ősorrszarvúak, a párosujjú patások, a ragadozók és madarak lábnyomai mellett hullámfodrok, pihenés- és csúszásnyomok, esőcseppek maradványai is az iszapba kövültek.

A látnivalók nagy része a szabad természetben figyelhető meg, de vannak úgynevezett megállóhelyek. A nagycsarnokban a különböző ősállatok nyomainak helyét egy világító térkép szemlélteti. A hátteret Muray R. őséletképe uralja. A legújabb, folyamatban lévő feltárások belső terét ideiglenes, faszerkezetű épület védi.

A természetvédelmi terület fogadóépületétől a geológiai tanösvény bejáratáig terjedő mintegy 700 méteres útszakasz kőzetparki ösvénynek is tekinthető. Minden egyes lépés mintegy 15 ezer évvel visz közelebb a 20 millió éves rétegekhez. Az idő kerekét visszapörgető sétához a kövek felírásai és kőzetminták, tanúkövek nyújtanak segítséget.

Hogyan keletkezett?

Több mint húszmillió éve a trópusi tenger cápafogak ezreit hintette a partszegélyi homokba. Amikor a tenger visszahúzódott, a szárazulattá vált területet kanyargó folyam szelte át. Az ősfolyópartját kúszópálmákkal átszőtt dzsungel övezte. A trópusi esőerdő ősállatai szomjukat oltva hagyták lábnyomaikat a folyóparti iszapban. Mintegy 20 millió évvel ezelőtt hatalmas vulkánkitörés rázta meg etájat, s a forrón hömpölygő vulkáni anyag betemette a gigantikus méretű fákat, az ős életteret.

Kubinyi Ferenc 1836-37-ben fedezte fel a Csapás-völgyben az "ősvilági Pompeit".

 

Ősmaradványok, Ipolytarnóc - névjegy

Kategória:
Természeti érték
Település:
Ipolytarnóc
Cím:
Ipolytarnóc, külterület
Telefonszám:
32/454-113
Nyitva tartás:
Márc.–okt.: K-V 9-16, (hétfői ünnepnapokon is nyitva)
Megközelítés:
GPS koordináták: 48.095688 / 20.406859

Vélemények: Ősmaradványok, Ipolytarnóc

Illés Orsolya véleménye
2008.03.02. 07:18

Nagyon sokszor ellátogattam Ipolytarnócra, és a mai napig elvarázsol.Az érintetlen természet, a képzeletbeli utazás a múltba-örök élményt nyújt.Mindenkinek szivből ajánlom!

Rusznák Imréné véleménye
2008.06.15. 10:52

Tegnap jártam először Ipolytarnócon unokámmal. Fantasztikus élménnyel gazdagodtunk. Áthatott bennünket a régmúlt hangulata, illata, varázsa. A háromdimenziós vetítés még közelebb hozta az akkori idő élővilágát. Hazatérve, unokám nem győzött mesélni élményeiről szüleinek és testvéreinek. Köszönjük a csodás élményeket!! Ajánljuk majd az iskoláknak, és másoknak is, hogy megismerhessék ezt a csodás vidéket, és rejtelmeit!!!

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül