A Duna melletti település számos műemléki látnivalót kínál. A folyó lehetőséget ad vízi kirándulásra és sportra egyaránt. Itt található az ország egyetlen atomerőműve, amelyet látogatóközpont mutat be az érdeklődőknek.

A település nevezetességei közé tartozik a Lussonium római kori katonai tábor területén kialakított, a római kort bemutató romkert. A Sánchegyen áll a XVIII. században épült  Bottyán-vár.

A város több pontjáról is szép kilátás nyílik a Dunára, amelynek partja kellemes, romantikus sétákra csábít. Itt található a híres paksi bárka, ahol halat lehet vásárolni.
Természeti látványosság Paks mellett az ország legvastagabb, mintegy 60 méter magas löszfalrétege, amely a földtörténet elmúlt 2 millió évének valóságos képeskönyve.

Múltidéző

A város hajdan királyi birtok volt. Szerepe akkor nőtt meg, amikor a XIV. században a királyi udvarban jelentős tisztségeket betöltő Paksy család kapta adományul.

A török időkben birtokosai és a XV. század elején épített ferences kolostor lakói egyaránt elhagyták a települést.

A XVIII. században Paksra főként a délnyugat németországi tartományokból német telepesek, északról zsidók érkeztek, 1735-ben itt alakult meg a megye első zsidó hitközsége. Ennek az időszaknak az emlékét őrzik a polgári jólétet idéző, klasszicista házak, az Anna utca jellegzetes óvárosi hangulata.

Az újkori Paks nevét az ország egyetlen atomerőműve tette ismertté. Első egységét 1982 végén kapcsolták a magyar villamosenergia-hálózatra, amelyet 1987-ig még további három követett.

Ma Pakshoz tartozik Dunakömlőd település is. A város nevezetes szülöttei közül Jámbor Pál (1821-1897) alias Hiador, író, költő és Pákolitz István (1919-1996) költő említhető.

Paks névjegye

Polgármesteri hivatal telefonszáma: 75/500-500

Polgármesteri hivatal e-mail-címe: paks@polghiv.tolnamegye.hu

Irányítószám: 7030

Telefon körzetszám: 75

Lakosok száma: 20 426

Település rangja: város

Polgármesteri hivatal címe: Paks, Dózsa György u. 55-61. Pf. 26.


Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 46.622601 / 18.857019
Paks térkép

Vélemények: Paks

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül