A település megközelíthető közúton: a 23-as és 25-ös út csomópontjában található, de Eger felől, a 24-es úton, Siroknál észak felé fordulva is elérhető.Pétervására és környéke ősidőktől lakott hely. Régészeti leletek sokasága igazolja, hogy letelepedtek itt az újkőkor, a késő rézkor, a bronzkor, a vaskor emberei. A honfoglalás után is hamar megtelepedett...
A település megközelíthető közúton: a 23-as és 25-ös út csomópontjában található, de Eger felől, a 24-es úton, Siroknál észak felé fordulva is elérhető.
Pétervására és környéke ősidőktől lakott hely. Régészeti leletek sokasága igazolja, hogy letelepedtek itt az újkőkor, a késő rézkor, a bronzkor, a vaskor emberei. A honfoglalás után is hamar megtelepedett itt a lakosság; nevezetesen a kabarok egyik vezető nemzetsége, az Aba.
Legelső temploma már a XI. század elején állhatott, de a település első említése csak 1247-ből való, Peturwasara alakban. Az 1400-as évek közepén már vásártartási joggal rendelkező mezőváros volt. Mintegy 100 évvel később a törökök felégették, de a város nem pusztult ki. Ma is élnek itt olyan családok, amelyeknek neve a török előtti jobbágylistákban is szerepeltek: Eged, Varga, Sálym, Bátka, Szántó. 1699-ben került a város a Keglevich család birtokába. A horvát eredetű család 1945-ig volt a mezőváros birtokosa.
A szabadságharc idején Máriássy János honvéd alezredes alakulatával rátört a város főterén táborozó császáriakra, és érzékeny veszteséget okozott nekik. Erre emlékeztet a Petőfi út egyik házának falába fúródott ágyúgolyó. A történelem később sem kímélte a kisvárost: 1944 decemberében hadszíntér, majd sokáig a mátrai járás központja volt. De a járások megszűnte után se veszítette el kapcsolatát a környék falvaival. 1989-ben nyilvánították várossá.
Polgármesteri hivatal telefonszáma: 36/368-133
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: pvpmhiv@axelero.hu
Irányítószám: 3250
Telefon körzetszám: 36
Lakosok száma: 2 402
Település rangja: város
Polgármesteri hivatal címe: Pétervására, Szabadság tér 1.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül