Az Ókollégium mellett álló földszintes kis ház volt Petőfi Sándor költő harmadik lakása Pápán.
Petőfi pápai tartózkodása során itt töltötte a legtöbb időt, és innen küldte az Atheneum Kiadónak első verseit, köztük az elsőként megjelentetett Borozó címűt.
Jókai Mór idősebb korában így emlékezett vissza a házra:
"A pápai nagy kollégium mellett volt egy kicsiny ház, abban egy még kisebb fehér szoba. Ennek a háznak kis szobájába szokott összejönni ezelőtt sok-sok esztendővel három diák, kiknek kicsiny volt az egész világ. Az egyik Orlai Soma, a másik Petőfi Sándor, a harmadik én voltam. Mindenikünknek volt saját kedvenc szenvedélye. Orlaié a költészet, Petőfié a színpad, enyém a festőecset."
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül