A település szabad strandja egyike volt a legjobbaknak: már az 1930-as években a Duna ezüstpartjának vagy lidójának nevezték, és üdülőtelepet építettek ide.
A község története az őskorig nyúlik vissza: határában mintegy negyven helyen kerültek elő értékes leletek, amelyek közül a legjelentősebbek a római korból származnak.
A települést a rómaiak Ad Herculemnek hívták, és nagy kolóniának számított, komoly erőddel, őrtornyokkal.
A III-IV. század katonai táborának alapfalai ma is láthatók a Rákóczi út fölé magasodó Kis-hegyen.
A község későbbi története több helyütt összefonódik a szerzetesrendekével: IV. Béla a bencéseknek adta, később Zsigmond király az esztergomi prépostságnak adományozta, majd 1493-tól - egészen a rend eltörléséig - a pálosok birtokában volt.
A pilismaróti Malomvölgyi-patak - amely az itt őrölt malmokról kapta a nevét - a hagyomány szerint Mátyás király kedvelt pihenő- és lakomázó helye volt a Visegrád várából induló nagy, udvari vadászatok után. A Miklósdeák-völgyben csörgedező patak környékét pedig állítólag Mátyás íródeákja kereste fel gyakran és szívesen.
A településen álló, 1860-ban romantikus stílusban épült Heckenast-kúriában dolgozta ki Deák Ferenc az osztrák uralkodóházzal történő Kiegyezés szövegét.
A Pilis dunai oldalán fekvő településen áthalad a 11-es út. A túlpart felől a szobi rév van a legközelebb.
Polgármesteri hivatal telefonszáma: 33/508-170
Polgármesteri hivatal e-mail-címe: buraine.toth.julianna@pilismarot.hu
Irányítószám: 2028
Telefon körzetszám: 33
Lakosok száma: 2 019
Település rangja: község
Polgármesteri hivatal címe: Pilismarót, Rákóczi u. 15.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül