Vác legmonumentálisabb épületét, a késő barokk stílusú, 1760-ban Pilgram tervei alapján építeni kezdett templomot Isidore Canevale tervei szerint fejezték be kora klasszicista stílusban, 1761-1770 között.
A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt székesegyház mint püspöki templom már az ötödik a püspökség megalapítása óta. A főoltárkép 1774-ben készült, Szűz Mária Szent Erzsébetnél tett látogatását, a Visitatiót ábrázolja. Maulbertsch alkotása, akárcsak az 1770-71-ben készült kupolafreskó, ami a Szentháromság diadalát jeleníti meg.
A templom alatt, annak teljes hosszában altemplom húzódik, amely három részre osztva püspökök, kanonokok és világiak temetkezési helye.
A székesegyház bejelentkezéssel látogatható.
A katedrális tervezésére Eszterházy Károly püspök Pilgram osztrák építésznek adott megbízást. Az elkészült alapokra az őt követő Migazzi püspök - a Canevale által megálmodott - francia klasszicizáló székesegyházat építtetett.
A reneszánsz bábos szentélykorlátba az egykori székesegyház korlátjánakeredeti darabjait is beépítették. A mellékoltárok és a padok barokkstílusban készültek 1775 körül. A homlokzat szobrai Bechert József vácimester alkotásai.
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül