Ráckeve

Magyar, német és szerb nemzetiségek közös történelmi és kulturális örökségét őrzi a város.

A város nevezetes műemléke a gazdag szerbek által 1487-ben épített Boldogasszony-templom, amely ma is különlegességnek számít.
A város visszatérő rendezvénye a Kisdunai Népzenei és Néptánc Találkozó (augusztus második felében), a szerb Nagyboldogasszony templom búcsúja (augusztus vége), valamint a Szent István-napi lampionos csónakfelvonulás (augusztus 20.).
A Szent István tér alatti Dunasoron működő "csónakos" piac önmagában is megragadó, ritka látványosság.

Múltidéző

Ráckeve már a bronzkor óta lakott település, később az Árpád-házi uralkodók kedvenc vadászterülete.

A település első virágzása a szerb lakosság betelepülésével kezdődött 1440 körül. A szerbek az Al-Duna menti Keve városából menekültek ide a törökök elől. A várost ekkor kezdték Kis-Kevének nevezni, majd később Rác-Keve (rác="szerb") nevet kapta. A gazdag szerbek 1487-ben építették meg azt a Boldogasszony templomot, amely ma is építészeti különlegességnek számít.

A XVI. század első felében a török hódítás ezt a vidéket sem kerülte el. A török kiűzésekor, 1684-ben a várost kifosztották, lakossága elmenekült. 1698-ban az egész Csepel-sziget, így Ráckeve is a győztes törökverő Savoyai Jenő birtokává lett. Az új földesúr a településen építtette meg ma is látható kastélyát.

A XVIII. században német telepesek növelték a város lakosságát, ezzel háromnemzetiségűvé vált: magyarok, szerbek és németek lakták. Leszármazottaik ma is Srpski Kovin, illetve Ratzenmarkt néven nevezik a települést.

Ráckeve életében nagy felemelkedést jelentett a millennium időszaka: a régi fahíd helyett ekkor építették vasból az új, állandó hidat, és ekkor határozták el az új városháza építését, amelyet a régi helyén emeltek, szecessziós stílusban.

A város híres horgászparadicsoma, az Angyali-sziget itt osztja ketté a Duna-ágat. A vízparti üdülőterületek az 1970-es években épültek ki, és a meleg vizű strandfürdő is ekkor létesült. Városi rangját 1989-ben nyerte vissza Ráckeve.