Késő gótikus részek felhasználásával 1678-ban barokk stílusban épült a templom, melyet 1781-1783 között bővítettek és átalakítottak.
Az 1997-ben történt régészeti feltárásnak köszönhetően bemutatható és könnyen nyomon követhető itt a műemlék templom története. Láthatók a XI. századi alapfalak, amelyre a XIII. század közepén gótikus templomot emeltek. Az épület tetőszerkezete 1660-ban leégett, ezt kijavították 1678-79-ben.
1783-ban különálló tornyot emeltek, amit 1824-ben építettek össze a templommal, egyidejűleg a szentély lebontásával és a keleti irányban történt bővítéssel. A nyugati főhomlokzaton látható a gótikus épület bélletes faragott kapuja. A festett virágmotívumokkal díszített belső berendezés a XVIII. században készült.
Bejelentkezéssel látogatható!
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül