Szeptember első vasárnapjára rendhagyó tanévnyitót hirdet a Hungarofest Nonprofit Kft. a Kopaszi gátra. A program a nemzeti rendezvényszervező cég népszerű Csoki koncertek gyerekprogramjának továbbgondolása a Liszt Év alkalmából.
Az eseményen óvodás és kisiskolás egyaránt megtalálhatja a számára legkevesebb szórakozást, a koncertek, közös éneklések és hangszerbemutatók forgatagában. A programon fellép Szalóki Ági és zenekara, valamint a Csillagszemű Táncegyüttes is.
A Hungarofest 2009. május óta minden hónap harmadik vasárnapján rendezi nagy sikerrel a Csoki koncerteket. A szeptember 4-i rendhagyó alkalom idén a tanévnyitás és a Liszt Év alkalmából valósul meg, számos zenés-játékos élményt nyújtva a gyerekeknek az iskolakezdés első napjaiban. A különleges Liszt tanévnyitó rendezvényen olyan programokat ajánlunk, melyek éppoly egyediek, mint a Csoki koncert ezen rendhagyó állomása, ahol a gyerekek és családjaik játékosan tanulhatnak és tudhatnak meg ezernyi érdekességet hazánk egyik legnagyobb zeneszerzőjéről, izgalmas hangszerekkel barátkozhatnak össze, s felejthetetlen élményben vehetnek részt. A program keretében 11:00 órakor fellép Szalóki Ági és zenekara Gingalló című „családi lemezével”, 16:00 órakor pedig a Csillagszemű Táncegyüttes. A koncerteken a gyerekeket Lukácsházi Győző vezeti a zene világába.
A sokszínű játékos programok 5 fő tantárgy köré épülnek: testnevelés, földrajz, matematika, technika, ének-zene, amelyből minden résztvevő gyerek megtalálhatja a neki kedves szórakozást, legyen az Liszt élelút memória játék, történelmi arckép curling, Liszt jubileumi számkidobós, játékos hangszer és rajzóra, papírmárványozás, karmesteri pálca-, vagy csodakocka készítés.
A gyerekek matricagyűjtő-könyvjelzőt is kapnak, amire a játékos helyszínek állomásain matricát gyűjthetnek és kvízlapot tölthetnek ki, majd az utolsó állomáson beválthatják csokoládéra, órarendre és pecsétre a Csoki koncert füzetbe. (A Csoki koncert füzetbe a gyerekek minden hónap 3. vasárnapján az adott eseményen pecsétet kapnak, amiből 9-et összegyűjtve decemberben ajándékot kapnak.)
2011-09-04 11:00:002011-09-04 17:00:00
Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.
Bejelentkezeka felhasználónevemmel Bejelentkezek
facebookon keresztül