A XX. kerületben található, 1868-ban parcellázott Gubacs-pusztán gyors ütemben kialakult településen már 1876-ban kis templom épült. Erzsébetfalvának a XX. század elején már 24000 lakosa volt, és a templom kicsinek bizonyult.

A község 1905-ben 701 négyszögöl területet ajándékozott a piactéren templomépítésre. Ezen a telken épült fel 1909-re Bánszky Mihály építész tervei szerint a neogót stílusú Szent Erzsébet templom. 1913-ban készül el a templom első festése, Jureczna Antal templomfestő és oltárépítő munkája. 

Erzsébetfalva 1923-ban város lett és 1932-ben, Árpád házi Szent Erzsébet halálának 700. évfordulóján felvette a Pestszenterzsébet nevet.

1938-ban bízta meg az akkori plébános Nagy Sándor festőművészt, a gödöllői iskola utolsó képviselőjét, hogy készítsen a templom számára freskókat. A művész 1943-ban fejezte be a freskók festését, és ezzel Európa legkésőbbi szecessziós stílusú képeit alkotta meg. A templomot 1997-ben újították fel, és ekkor került felállításra a templom előtti téren Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész Árpád házi Szent Erzsébet szobra.

A templom búcsúját november 19. utáni vasárnap tartják.

Római katolikus templom (Árpád-házi Szent Erzsébet), Budapest - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Budapest, XX. kerület
Cím:
1204 Budapest, XX. kerület, Kossuth L. u. 60.
Telefonszám:
283-1731
Nyitva tartás:
Előzetes bejelentkezéssel látogatható
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.439703 / 19.106332

Vélemények: Római katolikus templom (Árpád-házi Szent Erzsébet), Budapest

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül