Az 1719-1746 között G. B. Carlone tervei alapján épült barokk templom a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 1993-ban történt megalapításával székesegyházi rangra emelkedett.

A templom művészileg talán legnagyobb értéke Calasanzi Szent Józsefnek, a piarista rend alapítójának a második oltárnál álló, gazdagon faragott barokk keretbe foglalt szobra.

A Szent Anna tiszteletére szentelt templom a XVIII. század első felében (1719-1746) Csáky Imre váradi püspök hathatós támogatásával meglehetősen lassan épült, s torony nélkül készült el. A mai, városképi szempontból is jelentős kettős torony Povolny Ferenc tervei alapján, copfstílusban, 1834-ben egészítette ki az épületet, amely ekkor nyerte el végleges homlokzati kialakítását is.

Római katolikus templom (Szent Anna), Debrecen - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Debrecen
Cím:
Debrecen, Szent Anna u. 15.
Telefonszám:
52/536-652
Nyitva tartás:
H-V 7-19
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.52686 / 21.629174

Vélemények: Római katolikus templom (Szent Anna), Debrecen

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül