A templom nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte páratlan építmény. A XI. század első felében alapították. Eredetileg sírtemplomnak épült. Viták folytak arról, hogy a keleti vagy a nyugati kereszténységhez tartozott-e az eredeti felső templom,...

A templom nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte páratlan építmény. A XI. század első felében alapították. Eredetileg sírtemplomnak épült.

Viták folytak arról, hogy a keleti vagy a nyugati kereszténységhez tartozott-e az eredeti felső templom, amelynek alaprajzát régészeti ásatások során tárták fel.

Az altemplom, amely teljes épségben megmaradt, az Aba nemzetség temetkezőhelye volt. A húsz méter hosszú hajót szokatlan tagolású, zömök, erőteljes oszlopkötegek osztják ketté. Kelet felé félköríves szentéllyel bővült, nyugat felé egy sírkamra nyílik belőle. A sír két végénél egy-egy oltár maradványait tárták fel. A felső templommal kis ablakokkal van kapcsolatban.

A hívők ezeken keresztül láthattak le az altemplomban lévő oltárra, és hallhatták az ott folyó szertartásokat. A felső templomot az eltelt ezer év alatt többször átalakították.

Bejelentkezéssel látogatható.

A felső templomok

Az első templom 20X20 méteres, négyzet alaprajzú volt,mind a négy oldalán félköríves apszissal bővült. Belső tagolásáról amai templom északi és déli falában lévő oszlopok árulkodnak. Azoszlopokat áthidaló hevederívek is megmaradtak, sőt, az ívek fölöttivízszintesen lezáródó falszakasz is, amely jelzi a templom egykori,belső magasságát.

A feltárások bebizonyították, hogy az első templomnaknevezett XI. századi épület kelet-nyugati tengelye mentén szimmetrikus,öthajós, lényegében centrális épület volt, középen toronnyal. Azoszlopok, pillérek és a hevederívek sorozata, az oldalhajóktól befelélépcsőzetesen emelkedő padlószintek optikai hatással irányították afigyelmet az oltárra.

Ma is láthatunk a falakon és boltozatokon festményeket,amelyek kb. 100 évvel későbbiek, mint a templom. A freskók Káin és Ábeláldozatát, a testvérgyilkosságot, György és Zakariás prófétátábrázolják. Az apszis boltozatán pedig Krisztus a négy evangélistajelképével és angyalokkal található.

A XII-XIII. század fordulója táján átépítették. Ez lett amásodik templom. Ekkor az északi és déli apszisokat lebontották, amellékhajók oszlopközeit befalazták, így háromhajósra szűkült. Azaltemplomba is új lépcsőt kellett kialakítani. Ebben az időben kezdteka templom köré temetkezni, ekkor készült el a több méter mély árok atemető körülzárására, így az védelméül is szolgálhatott veszély esetén.A XV. században felújították, a déli oldalon szép gótikus kaput kapott.1800-ban Grassalkovich Antal építtette át egyhajóssá.



Római katolikus templom (Szent Márton püspök), Feldebrő - névjegy

Kategória:
Műemlék, építmény
Település:
Feldebrő
Cím:
Feldebrő, Szabadság tér 1.
Telefonszám:
30/915-1548
Megközelítés:
GPS koordináták: 47.811893 / 20.23502

Vélemények: Római katolikus templom (Szent Márton püspök), Feldebrő

Beléphet facebook név/jelszó párosával is, ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Bejelentkezek
facebookon keresztül